2017. október 17., kedd

34. #1



Nem tudom, mások hogy vannak vele, de egyáltalán nem aggódom a korom miatt. (...) Miért is kellene bárkinek aggódni a kormiatt? Nem tudunk ellene mit tenni, nem leszünk fiatalabbak. Nem aggaszt, csak ki akarom élvezni az életet. Szerintem a kor jó dolog, mert egyenlő azzal a tapasztalattal, amit megéltél, és én az összes tapasztalatot, amelyre szert tettem az életem során, az előnyömre használom.




Mai örömperc:
- kézzel levelet írni egy barátnőmnek,
- saját készítésű gyrost enni együtt a férjemmel,
- tavaszi időben (szokatlanul meleg) sétálni.

2017. június 15., csütörtök

Leült mellém Apám

Képzeld! Ma 4 év után "leült" mellém Apa. 
Az orvosi rendelőben. Pont mellém. 
Malteros volt a cipője. 
A nadrágja világosbarna, talán szürke. 
Vékony, hosszú lábai voltak. Barna inget viselt a vékony testén. 
A körme piszkos volt és hosszú. 
A szakálla őszes és hosszú, 
és a szaga olyan igazi Apa-szag volt...
 
😊

2017. június 9., péntek

Csirip-csirip

Fekete rigó fióka bújt a bokorba. Én magam még sosem találtam fiókát. Örömperc volt.


2017. május 7., vasárnap

Anya

"Anya csak Nő lehet. Ez az ő kiváltsága. Az ő hivatása. A legszebb és legnehezebb. A legnehezebb, hiszen olyan hivatás, amely sosem ad szabadságot, soha nem enged pihenőt, állandó figyelmet, szeretetet, odaadást kér, vár, követel. Ám mégis szép. Mert csak ő ismeri a titkot. Az anyai szív titkát. Hogy miként válik egy új élet önálló emberré."
(Csitáry-Hock Tamás)



2017. április 3., hétfő

Tavaszi vers


Az ablakhoz nyomul az orgona,

az ablaküvegen át rám nevet,
amit nem tudok megunni soha,
a kékszemű tavaszi üzenet.

Gyerek leszek egy percre újra én,
örökzöld időmből kipislogok,
a létezés halhatatlan ívén
a teremtésig visszacsusszanok.

Boldog részecske, együtt lüktetek,
s kinyílok mohón, mint tavaszi ág,
ledobjuk, unt kabátot, a telet,
s szívemmel ver a születő világ.

Mert jó élni, e gyermeki hittel
így fordulok én is a fény felé,
s tudom, hogy majd a többi szelíddel
lelkem földi jutalmát meglelé!

(Csukás István: Tavaszi vers)


Orgona


2017. március 31., péntek

Grund


Nagy a világ, az égig ér,
De van ez a föld, ami kezünkbe fér.
Kinevet a nap, sugara rá,
Rajzol egy pályát a deszkapalánk.

és a tér, és a nyár,
és a fák, az akác, 
és a kert, és a ház, 
és a házból a srác, 
te meg én,
ugye szép,
soha nem szakadunk, 
gyere mondd, hogy a Grund mi vagyunk.

Álljunk bele ha kell, 
Bármi jöjjön is el 
Legyen szabad a Grund. 
Véssük ide ma fel, 
Hogy megmarad ez a hely,
Vagy egyszer belehalunk.

Nagy a világ, és rá se ránt,
Hogy errefelé a követ ki veti rá.
Ha közel a vész nem remeg a szánk,
Lefogjuk győzni, nekünk ez a hazánk.

ez a pad, ez a fal 
ez a pár farakás
ez a dal, ahogy nő 
ez a szívdobogás 
ez a jel 
innen el soha nem szaladunk, 
gyere mondd, hogy a Grund mi vagyunk.

Álljunk bele ha kell, 
Bármi jöjjön is el 
Legyen szabad a Grund. 
Véssük ide ma fel, 
Hogy megmarad ez a hely,
Vagy egyszer belehalunk.

Mért félnénk, mért élnénk, ha nem egy álomért.
Mért félnénk, mért élnénk, ha nem egy álomért.


(Dés László: Mi vagyunk a Grund)



A képre kattintva a dal elérhető:

 A Grund mi vagyunk

2017. március 27., hétfő

Titkos muzsika

"...a nyitott ablakon kihajoltam a kertbe.
Csodaszép nyáréj volt, csöndes és meleg. Nem hallatszott semmi nesz. A fülemülék már aludtak, a fecskék még nem ébredtek föl. A szellő oly halkan ringatta az ágakat, hogy az alvó levelek meg se zördültek bele. Csak a jázminbokrok virágai libegtek szelíden, ezer meg ezer fehér pille gyanánt.
Ahogy így nézelődök az ablakpárkányra bókolva, mintha csak aludnék, egyszer csak valami világosság kezd derengeni a kert közepén.
"Szentjánosbogarak" - gondoltam magamban.
De olyan erős lett a világosság, hogy millió szentjánosbogártól se telne olyan, és csöndes muzsikaszó kezdett zsongani a levegőben. Olyan halk, mintha a csillagok közül jönne, s mégis olyan csodálatos erejű, hogy táncolni kezdtek rája a füvek és virágok. Az öreg birsek lassan ringatták koronájukat, a rózsák gallyai gyorsabban verődtek össze, s az álmukból fölriadt pillék vidáman csapongták körül a liliomok bókoló kelyhét. Még a szökőkút vize is szinte ütemre szökött a magasba, s én magam is táncra illegtem a titkos muzsika dallama szerint.
Egyszerre olyan kápráztató lett a világosság, hogy be kellett hunyi a szemem. Mire kinyitottam, tele volt a kert angyalkákkal.
Virágok kelyhéből nőttek-e, csillagok sugarán szálltak-e, én nem tudom, de annyian voltak, hogy nem győztem őket megolvasni. Azt hiszem, a jó isten engedte meg nekik, hogy ezen a gyönyörű éjszakán leszálljanak a földre, s kimulassák magukat idelent jó gyerekek módjára.
Szó ki nem mondhatja, milyen szépen játszadoztak. A jegenyék hajlós sudarán hintáztak, a liliomok tölcséreiből mézet szörpöltek, a pillangókkal cicamacáztak. A fűszál nem hajolt meg apró lábacskájuk alatt, ha jártak. Nevetésük csengett, mint az ezüstcsengettyű. Utoljára bújócskát játszottak a tuják közt, csakúgy, mint a földi gyerekek szoktak. A legkisebbiküknek, aranyhajú, kék szemű angyalkának csíkos pántlikafűvel bekötötték a szemét, s odaállították hunyni az ezüstlevelű olajfa alá.
Ebben a percben megszólalt az eresz alatt a fecske...
...Egyszerre elsötétült a kert, elhallgatott a muzsika, s egy szempillantásra úgy elrepültek az angyalkák, mint az álom."

(Móra Ferenc: Dióbél királyfi)

Úgy gondolom, ehhez nem kell fűzni semmit sem. :)


2017. március 25., szombat

Abigél

Amikor főzök, a Kossuth Rádiót hallgatom. Sok hasznos dolog elhangzik ott, érdekes témák, riportok stb. Valamelyik nap hallottam egy programról, ami ezt a női nevet viseli. A bántalmazott nők segítésére jött létre. Két nő is mesélt arról, hogy évekig - egyikük 20!!! évig - szenvedte el férje mindennapos kínzását. Sokan vannak ilyen helyzetben és nem mernek segítséget kérni, mert szégyellik magukat, hogy megverték/bántalmazták őket.

Eszembe jutott az egyik szomszéd, amikor még a cívis városban laktunk. Két-három ajtóval arrébb egy fiatal pár költözött a lakásba. A lány több nyelvet beszélt, a közeli multicégnél dolgozott. A fiúról nem volt infóm, csak látszott rajta, hogy nem 100-as. Többször veszekedtek, ordibáltak. Borzasztó volt hallgatni, minden kihallatszott. Egyszer a fiú azon húzta fel az agyát, hogy a lány vett magának egy nadrágot. Tört, zúzott a fiú. Tányérok csörögtek, aztán hallottuk, ahogy a lány sír.
Másnap láttam a lányt. Mindig mosolygott. Az új nadrágja mogyoróbarna volt, szép.
Aztán elköltöztünk és pár hónappal később újra láttam őket egy orvosi rendelőben. Mind a kettőjükön karikagyűrű volt...

És kérdem én. Mit lehet ilyenkor tenni? Én, a szomszéd hogyan segíthetek? Meddig lehet ezt engedni?


2017. március 24., péntek

KV

A férjem vett egy kávét, és ilyen pohárban kapta. :)


2017. március 23., csütörtök

Csip-csup csodák

Így a tavasz beköszöntével a napi séták során sok széppel találkozom. Egy zajos 4 sávos út mentén ez a gyík sütkérezett a napon. Megálltam, lefotóztam. Gyerekkoromban láttam utoljára ilyet közelről...


Ez a kéz és a párja mindent összefogdos, mindent megtapogat és ezzel a két kis manccsal mindent a szájába tesz. :)



Ezeket az estike magokat egy nagyon kedves, magyar ismerősünknek küldtük Angliába. Évek óta kint él, a gyerekkorát csempésztük be a kertjébe. És ez nagyon kellemes érzés, mert ÖRÖMET szerezni másnak jó! :)


2017. február 26., vasárnap

Csendesedj el!

Isten drága, küszködő gyermeke, csendesedj el, és tudd meg, hogy Ő az Isten! Csendesedj el, bízzál, és tudd, hogy minden az Ő hatalmában van! Ő nem felejtett el téged. Tudd meg, semmi sem változott a neked szánt jó terveivel kapcsolatban.

David Robinson


2017. február 11., szombat

Fél

A napokban volt fél éves a Kislányunk. 7490 gramm és 69 cm. :)



És igeeen, megcsináltaaam! 6 hónapig kizárólagosan szoptattam. Továbbra sem adom fel ezt a művészetet. A fél év egy NAGY mérföldkő volt, de KITARTOTTAM! SDG!


2017. február 6., hétfő

Csirkecombot mindenkinek!

Szombaton részt vettem egy interaktív tárlaton, amelyen átélhettem a munkatáborokba elhurcoltak történéseit. A Hétszázezer kiállításon.

Megérkeztem a piacra, ahol almát, krumplit szerettem volna venni.


Sokan voltunk. Egy árusnál felpróbáltam egy szép kendőt is, amikor megjelent egy orosz tiszt és ordítani kezdett.


Semmit nem értettem, de a szavai visszacsengtek a fülembe: Sztoj! Davaj! És engem is elkezdett lökdösni, kiválasztott a tömegből. Egy marhaszállító vagonra raktak több társammal együtt. Sötét volt és ott nyomorogtunk egymás mellett állva, mint a heringek. Nem tudtuk, hová visznek bennünket. "Nyár volt, rekkenő hőség, és nyolcvanan voltunk összezárva egy vödör vízzel és egy küblivel, amit három napos út alatt egyszer ürítettek." (Fahidi Éva) Aztán megérkeztünk Szibériába. Vörös csillaggal megpecsételtek minket és dolgoznunk kellett.


Zsákokat cipeltünk, krumplit ástunk és követ fejtettünk. Lökdöstek minket. Nehéz volt az a zsák, nagyon nehéz. Szegény bácsi már olyan gyenge volt, hogy alig bírta megemelni a csákányt, de azért is kényszerítették a munkára. Sokszor elestünk, már nagyon vártuk az ebédet.


Moslékot adtak, minden nap. Alig kis adagot, amitől nem sok energiánk lett, de lett valamennyi. Bezzeg a kápó, ő csirkecombot kapott és pálinkát ivott. Ott evett előttünk. Igazságtalannak éreztük, hogy ő csirkecombot ehet, mi meg nem. Volt, hogy odadobta a csontot, lerágtuk róla a maradék kis húst, kézről-kézre adtuk át egymásnak, hadd szopogassa mindenki. Aztán amikor este lett, az öreg elővette a hegedűjét és énekeltünk, táncra perdültünk.





Mindannyian. Egyikünknek figyelnie kellett, nem-e veszi észre valaki. Ezek az esték éltettek. Már nagyon vártuk. Másnap megjelent a tiszt és mélyen a szemembe nézett. Rezzenéstelen volt az arca, a szemében láttam a megvetést. Ismét kiválasztott, a fejével intett, ezúttal szabad utat adva...

És a fekete-fehér filmkocka megállt.



A szöges drótnál találtam magam. És egy fatáblára felvéstem: Csirkecombot mindenkinek!

2017. február 1., szerda

Szajkó

Szeretem a madarakat. Ez mi sem bizonyítja, hogy tagja vagyok a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületnek, sőt etetem is őket. Az erkélyre kitettem a madáretetőt, de valamiért nem jöttek, valószínűleg az ablaküveg visszatükröződése miatt. Aztán áttettem a másik sarokba, ahol kicsit védve érezhetik magukat. Ott nincs ablak. Széncinkék jönnek napraforgóért, meg alma várja a többieket.



A minap ültem a gép előtt, és kinéztem az ablakon. Egy varjú nagyságú, vörösesbarna tollú, szürke csőrű madár állt az erkélyen. Szétnézett, érdes hangon szólt egy-kettőt, lekukucskált az asztalra, majd elrepült. Nagyon megörültem neki. Sajnos nem volt nálam a fényképezőgép, így nincs megörökítve. Próbáltam utánajárni, feltehetőleg szajkó volt, népies nevén mátyásmadár.



Pár napja ugyanígy megörültem a több mint 50 példányba verődött fenyőrigó csapatoknak is. A tuján nagyon jól érezték magukat.



Anyához őszapók (is) járnak csapatostul két-három naponta. Bájosak lehetnek.


Most olvastam, hogy Kaliforniába a Richmond-San Rafael híd felújítása az Anna-kolibri miatt csúszik, mert az egyik példánynak a fészke annak a két tucatnyi fának az egyikén van, amit ki kell vágni, de a vándormadarakról szóló nemzetközi törvény védi azt az egy tojást. Ezt itthon is megirigyelhetnénk.


2017. január 23., hétfő

Vacsora

"Mintha Jézust várnám vacsorára. Ahogy elképzelem ezt, elönt valami belső harmónia, kellemes, meleg érzés. Megérkezne. Én már percekkel korábban izgulnék. Biztosan kétszer is kitakarítanék előtte, szépen elrendezném a szobát, vennék virágot is, meg gyümölcsöt, mert szerintem az olyan jól mutat az asztalon. Nagyon sokat töprengenék, hogy milyen virágot válasszak neki. Azért mégiscsak Ő az. Azt hiszem bazsarózsa és hortenzia lenne. Igen, az a kettő talán egy kis tulipánnal. Hangulatos fényt is varázsolnék – szeretem, ha meleg színekben úszik a szoba. S te jó ég, mennyit válogatnám, hogy milyen zene szóljon, amikor belép! Bele se merek gondolni, hogy hogyan küzdenék meg ezzel a dilemmával. Finomat is főznék. Egyszerűt, kiadósat, olyat, ami után azért még kívánja a neki kreált desszertemet. S előtte én is tiszta ruhát vennék, szeretem, amikor illatozik a hajam, de azért csak lazán fogadnám: elvégre is régi barátok vagyunk, nem kell túlstresszelni."



2017. január 13., péntek

70.

Apa ma lenne 70 éves...

Biztosan nagy családi banzájt rendeznénk neki. Vajon hol tartanánk? Ő főzné a pörköltet? És lenne zene? És kiket hívnánk meg? És kik jönnének el?

Szerintem a szülővárosában lenne, valamilyen csendesebb helyen. Naná, hogy ő főzné a pörköltet, ez nem kérdés. Körömpörkölt lenne, az a finom, szaftos, ragadós. Nem lenne csípős, mert ő sosem főzte csípősre. Pont jó lenne, ragadnának az ujjaink. Friss, ropogós kenyeret ennénk hozzá és francia bort innánk. Azzal koccintanánk az egészségére. A család legtöbb tagját meghívnánk, sőt még a régi barátait is. Aztán sütnék neki finom tortát és 70 szál gyertya lenne rajta. Elképzelem, ahogy elfújja... Ünneplőbe öltöztetném a szívemet...

Vajon ő ünnepel most?


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...