2016. január 15., péntek

Csokoládé

Bent ültem az irodában, az ajtóm résnyire volt. A gyerekek az ebédnél álltak, várták, hogy rájuk kerüljön a sor. 3-4 középiskolás lány beszélgetését hallom.
- Nézd csak, nyitva van ez az ajtó.
- Nyisd kijjebb! (a résnyi ajtóm egyre jobban kinyílik)
- Ó, csoki az asztalon.
- Nincs bent senki.
- Nyisd ki jobban.
- Menjél, fedezlek.
- Nekem kell az a csoki.
- Fedezlek, menjél már, nincs bent senki.
- De van, látom. Ott ül az asztalnál.
- Rosszul látod, menj már, nincs bent senki.
A bátorítás 3-4 percig így ment.
Az ajtóm már egész jól nyitva volt. Észrevettek. És utána elhallgattak.

Ha nem lettem volna bent, bejött volna és elviszi a csokoládét az asztalról?!
Direkt nem szóltam semmit, kíváncsi voltam, meddig mennek el.
Nagyon szomorú voltam és felzaklatott.

Pár perc múlva a szituáció megismétlődik, ezúttal fiúkkal...


5 megjegyzés:

  1. Hihetetlen :( és szégyen. Így lettek nevelve?

    VálaszTörlés
  2. :-( A "nekem kell az a csoki" borzasztott el leginkább. Ez a kell. Mert ha kell, akkor mindent szabad érte...

    VálaszTörlés
  3. Engem is felzaklatott volna...

    VálaszTörlés
  4. Te még meglepődsz? Én már nem... egyre ilyenebb a világ... sok fiatal (és kevésbé fiatal) nem ismer korlátokat, csak a "kell nekem"-et... az lóg ki, aki nem így gondolkozik... :(

    VálaszTörlés
  5. Igen,meglepődünk. De azért reménykedünk is. Ez a hit lényege.

    VálaszTörlés

Kincset érő szavad:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...