2014. február 9., vasárnap

Cottage ♥

Tegnap megnéztem a Jane Austen: Értelem és érzelem című filmet. Azóta egy álomvilágban vagyok. Éjszaka is felkeltem és csak Devonshire-re tudtam gondolni, a tájra, a csupazöld dombokra, a Barton Cottage-ra és a kilátásra: a tóra és a vadregényes, madárcsicsergős horizontra.


"A ház fekvése igen előnyös volt. Nyomban mögötte s kétoldalt is, nem nagy
távolságban, magasabb dombok húzódtak; némelyikük csupa lankás rét, a többi
szántóföld meg erdő. Barton faluja jórészt e dombok egyikére települt, s kellemes
látványt nyújtott a villa ablakán kitekintő szemnek. Előre még tágabb kilátás nyílt;
magában foglalta az egész völgyet, s még azon túl is a vidéket. A villát környező
dombok arrafelé véget vetettek a völgynek; de más néven s más irányban két ágban
folytatódott a völgy megint a két legmeredekebb domb között."
Részlet: Jane Austen: Értelem és érzelem c. regényéből

Elinor, Marianne és Margaret édesapjuk halála után anyjukkal, a Norland Parkból költöztek Devonshire-ba:


Margaretnek ilyen szuper faháza volt:


Ebbe a cottage-ba vándoroltak át:


Ahol ez a tó van:


És ilyen szép a kilátás a tóra a házból:


Pillanatképek:





 Térkép Devonshire-ről:


Fotók innen, innen és innen
Ha valaki szeretne, akár szervezett túrára is mehet, mely keretében bejárhatja a film/könyv helyszíneit, vagy akár betekintést nyerhet a másik nagy kedvencem, a Downton Abbey-be. :) 

A könyvet biztosan elolvasom:


De szeretnék itt élni!!! Ti láttátok/olvastátok már? És melyik az a táj, ahol szívesen laknátok?

3 megjegyzés:

  1. Jane Austin forever! :)

    VálaszTörlés
  2. Elő kell vennem a dvd-ket és én is megnézem újra :-) Én leginkább egy dél-olasz faluban tudom magam elképzelni, esetleg Lappföldön, fair ilse mintás kardigánt kötögetve :-D

    VálaszTörlés
  3. Névtelen14:05

    Örülök hogy ráleltem a blogodra.Én is Jézus követő vagyok,mindig örülök ha testvérekre találok.Nagyon tetszik a blogod,mindkettő.Mivel én is szeretek horgolni is.És nagyon kedvelem Jane Austin-t,valamint azokat a csodás angol tályakat.De lehet hogy inkább azt a régi,múltszázadi milliőt,amiben ezek a filmek játszódnak.Lehet hogy annak van egy különleges varázsa.Szeretettel,Judith Balatonszemesről.(sajnos nincs blogom,de a facebookon fent vagyok:Iván Julianna néven)

    VálaszTörlés

Kincset érő szavad:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...