2014. december 24., szerda

Adventi naptár 24. nap

"Jézus Krisztus születése pedig így történt. Anyja, Mária jegyese volt Józsefnek, de mielőtt egybekeltek volna, kitűnt, hogy áldott állapoitban van a Szentlélektől. Férje, József igaz ember volt, és nem akarta őt megszégyeníteni, ezért elhatározta, hogy titokban bocsájtja el. Amikor azonban ezt végiggondolta magában, íme, az Úr angyala megjelent neki álmában, és ezt mondta: "József, Dávid fia, ne félj feleségül venni Máriát, mert ami benne fogant, az a Szentlélektől van. Fiút fog szülni, te pedig majd Jézusnak nevezed, mert ő fogja megszabadítani népét bűneiből." (Mt 1,18-21)

Áldott karácsonyt Mindenkinek! Köszönöm, hogy velem tartottatok az adventi naptár nyitogatása alatt!

Drága Jézus! Boldog születésnapot! Köszönöm, hogy a földre jöttél! Puszi! :-)

2014. december 23., kedd

Adventi naptár 23. nap

"Az Ige testté lett, közöttünk lakott és láttuk az ő dicsőségét." (Jn 1,14)

2014. december 22., hétfő

Adventi naptár 22. nap

"Az, hogy a karácsony a szeretet ünnepe, igaz is, meg nem is. Mint minden közhelyes megállapítás, ez is elvesztette erejét, s ha egyet értünk is vele, nem mozdít meg minket. Mert milyen szeretet az, amelyet évente csak egyszer ünneplünk? Akkor is úgy, hogy miután átestünk rajta, megkönnyebbülten sóhajtunk. Ilyen az igazi ünneplés? Ilyen ünneplést érdemel a szeretet? Nem ürügy inkább az ilyen karácsony arra, hogy az év többi napján ne szeressünk, ne kelljen szeretnünk? Mi történik velünk? Miközben nagyon jól tudjuk, gyökeresen kellene változtatnunk életmódunkon és gondolkodásmódunkon ahhoz, hogy valóban, kitartóan és eredeti élethivatásként szeretetben éljünk, megelégszünk egy estére a csillámló hangulat törékenységével?
   A hangulat nem több egy habcsóknál, a karácsonyfa lebegő díszgömbjénél. A karácsony nem hangulat (legföljebb ráhangoltság a létezés titkára), nem bevásárlási láz, nem ajándékozási eufória, nem idegbajos lótás-futás, és nem is a(z ilyen-olyan) szeretet ünnepe, hanem a legyőzhetetlen szeretet, Jézus Krisztus megszületésének ünnepe, amelyhez jobban illenék a dráma, mint a kétes értékű meghatottság, hisz valóban drámai eseményt ülünk meg szentestén: Isten egy ártatlan csecsemő képében hídfőt vert az elbitangolt világban egy vándorcsillag alatt, s ez a tény – a véghetetlenül tiszta angyali-emberi öröm közepette is – előre vetíti árnyékát." (Vasadi Péter)

2014. december 21., vasárnap

Adventi naptár 21. nap

"A Magasságos Isten, aki érted is emberré lett,
őrizzen meg Téged szeretetében.
Ajándékozza neked a gyermek bizalmát,
a kicsiség szépségét és erejét,
a holnap reménységèt,
az ünnep békességét,
és töltse be szívedet jelenléte örömével."

2014. december 20., szombat

Adventi naptár 20. nap

"Mikor elterjedt a mennyorszàgban a hír, hogy Jézus Krisztus, a második isteni személy a földre jön, gondolom, az angyalok elkezdtek nyüzsögni, hogy vajon hogyan lesz, mint lesz. Döbbenetes, hogy Isten kisbabaként egy istállóban születik meg. Gyakorlatilag semmilyen forrásfelhasznàlás nélkül, zöldmezős beruházás, önköltség nélkül. Megszületett az Isten közénk. Szeretem csodálni ezt az isteni egyszerűséget. (Böjte Csaba)

2014. december 19., péntek

Adventi naptár 19. nap

"Adja meg neked a kegyelmes Isten,
hogy teljes szívvel hidd:
Ő egy gyermekben jött közel hozzád,
s te is közel lehetsz hozzá mindig
gyermeklelkű egyszerűségben,
tiszta, szép örömökben,
hűséget próbáló kötődésben,
bizalomból formálódó közösségben,
közel lehetsz hozzá
szenvedések, próbák óráján,
amikor tanulgatod a csöndet,
jóságból sarjadó mosolyokban,
s az emberséges szeretetben.
Végtelen szeretetéből
tekintsen ma rád a magas égből,
tekintsen rád emberek arcáról -
és ajándékozzon meg az igazi Ünneppel."
 

2014. december 18., csütörtök

Adventi naptár 18. nap

"Urunk, készíts fel minket az advent idején ebben az évben is, hogy az ünnep fénye és a karácsony öröme betöltsön minket. Annyi sötétség árnyékolta be emberi kapcsolatainkat, a mi szívünkből ered. Annyi hidegség, dac könnyelműség és gyűlölet árad belőlünk. Annyi minden tölt el minket, aminek nem örvendsz, és éppen ellentéte a karácsonyi evangéliumnak. Te azonban éppen azt kívánod tőlünk, hogy karácsonykor tárjuk eléd bűnös énünk kacatjait úgy, amint vagyunk. Cserébe nekünk adod a mi Megváltónkat, aki nekünk és minden embernek új szívet, új indulatot, tiszta látást, megújult reménységet hozott." (Karl Barth)

2014. december 17., szerda

Adventi naptár 17. nap

"Áldjon,
áldjon meg Isten
a benne való bizalom erejével,
az egyszerűséggel megelégedő emberséggel,
a hétköznapok igazi csodáival,
s az ünnep teljes ragyogásával."

2014. december 16., kedd

Adventi naptár 16. nap

Advent: a várakozás megszentelése.

Rokona annak a gyönyörű gondolatnak, hogy "meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk."

Gyermekkorunkban éltünk így. Vágyakoztunk arra, ami biztosan megjött. Télen az első hóesésre. És várakozásunk ettől semmivel sem volt kisebb, erőtlenebb. Ellenkezőleg, nincs nagyobb kaland, mint hazaérkezni, hazatalálni, beteljesíteni és fölfedezni azt, ami a miénk. És nincs gyengébb és jogosabb birtoklás se, mint szeretnünk azt, ami a miénk, akit szeretünk és aki szeret minket. Csak a szeretetben, csak az ismerősben születhet valódi „meglepetés”; lehetséges végeérhetetlenül várakoznunk és megérkeznünk, szakadatlanul utaznunk és szakadatlanul hazatalálnunk.

Minden egyéb kaland, minden egyéb megismerés és minden egyéb várakozás véges és kérdéses. Így értem azt, hogy a karácsony a szeretet és advent a várakozás megszentelése.

Az a gyerek, aki az első hóesésre vár, jól várakozik, s már várakozása is felér egy hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé – szabad és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől – szomjától. Aki pedig jól várakozik, az időből épp azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: a hetek, órák, percek kattogó, szenvtelen vonulását.

Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár.

Pilinszky János

2014. december 15., hétfő

Adventi naptár 15. nap

Fekete István: A két szánkó

Hogy miért kellett nekem az a második szánkó, most már pontosan nem is tudom, de valószínűleg a nagyravágyás, az elsőség kívánása volt a fő ok; és – talán – az is, hogy az árjegyzékben megláttam azt a furcsa alakú, magas lábú szánkót, amelyen egy fiú lovagolt bojtos sapkában. A mérhetetlen sebességet pedig a fiú nyakában lógó sál repülése mutatta.
     Nagyon tetszett!
     Persze, nem a sál, ami falunkban ismeretlen jószág volt, hanem a szánkó repülésének valósága, ami mellett elbújhatna Puska Ödön saját gyártmányú, alacsony szánkója is, ezzel pedig sokat mondtam.
     Néztem a képet, gondterhelt fejem tenyerembe hajtva és – mint már annyiszor – oda lyukadtam ki, hogy ebben a sorsdöntő kérdésben nem segíthet más senki a világon, egyes-egyedül Görbic Pista bácsi.
     Odakünt szakadt a hó, hordta a szél, és Pista bácsit meg is találtam az istállóban, amelynél kellemesebb helyet ilyen sorsdöntő kérdések elintézésére el sem tudtam képzelni. A lovak halk őrléssel rágták a zabot, a tehenek gondosan kérődztek, és a pipafüst úgy szállt a szénaillat felett, mint a vágy és a fantázia megfoghatatlan madara.
     – Idenézzen, Pista bácsi! – és mutattam a száguldó gyereket.
     – Jól megüli… – nézte az öreg a képet –, nem is tudom, hogy tud az a gyerek rajta megmaradni.
     – De a szán! Pista bácsi… Látja, mint a szél…
     – Látom hát, de én igaziban szeretném látni, hogy eszi le a fene róla.
     Ezen a kritikán nagyon elkeseredtem – zörögve reszketett kezemben az árjegyzék –, és Pista bácsi már értette arcom ilyen elborulását. Kiment a szerszámoskamrába, én pedig felrohantam a házba, hogy a szükséges engedélyt a szánkógyártáshoz megszerezzem.
     Esett a hó akkor két napig, és két nap alatt elkészült a gólyalábú új szánkó. Olyan lett, mintha egy fejőszék alá talpakat vertek volna. De ott, az istállóban nagyon kényelmes ülés esett rajta.
     – Remek! – mondtam.
     – Az – helyeselt az öreg –, ha ezen ki nem töri a nyakát, akkor már az életben nem töri ki. Apámnak azonban nem voltak ilyen aggályai.
     Kissé mintha elmosolyodott volna, aztán megjegyezte, hogy ők most elmennek az erdőre fáért, és ha netán mégis kitörném a nyakam, hát haza ne merjek jönni…
     Én tehát két szánkóval vonultam ki ebéd után ispánék kertje mögé, ahol már kellően ki volt síkosítva a domboldal, és messziről hallatszott a serdületlen ifjúság visongása.
     Megérkezésem először csendes közbámulatot és – később, be kell vallanom – közderültséget keltett.
     – Ki csinálta ezt a rondaságot? – kérdezte Ödön, mire Berta Jancsi azonnal mellém állt, mert Jancsi mindig és mindenütt az ellenzéket képviselte.
     – Az igaz, hogy nem szánkó – mondta –, hanem fakutya, de majd meglátjátok, röpül, mint a szél. Na, eredj, Pistai Ezek után nyeregbe ültem, és noszogatva kissé a fakutyát valóban röpültünk. A keskeny, rövid talpak azonnal direktbe lendültek, és már a diadal sustorgott fülem mellett a szédítő rohanásban, amikor a szánkó egyszerűen kiment alólam, de külön is elég gyorsan leértünk.
     – Meg kell szokni – mondtam, és megkerestem kabátgombjaimat, amelyek lemaradtak a “röpülésben”…
     De hát nem lehetett azt a furfangos szerszámot megszokni, és amikor már tizedszer is hason érkeztem a célba, szégyen ide, szégyen oda, átültem a régi szánkóra, amely megtűrt magán, a “fakutyát” pedig félrelöktem.
     – Megpróbálhatom, Pista?
     Ezt Péter kérdezte, aki jó barátom volt, talán legszegényebb gyerek a faluban. Azonban napokkal előbb valamin összevesztünk, s most ez a kérés a teljes kibékülést jelentette.
     Azonnal tele lett a szívem melegséggel, de egy kis aggódással is, mert szerettem Pétert, aki nem mindig volt egészséges.
     – Szívesen, Péter, de úgy jársz, mint én.
     – Megpróbálom.
     Az első lemenetel neki sem sikerült, de a másodiknál már nyeregben maradt, és azután egyre jobban, egyre gyorsabban és biztosabban repült a szánkó, át a völgyön, és még a túloldali dombra is messze felfutott.
     – Csoda – mondta Berta Jancsi –, persze érteni kell hozzá… Láttad Pétert? Nem úgy ül rajta, mint macska a köcsögszárítón…
     Ettől egy kis irigység kezdett felhőzni bennem.
     – Add ide, Péter, azt a szánkót, majd én megmutatom…
     – Lemehetek addig a másikkal?
     – Nem. Várj…
     Az irigység már komiszságba csapott át bennem, s az a szánkó szinte megbokrosodott alattam. Ment az erre, ment az arra, néha megbillent, mintha le akarna vetni, végül rászaladt valami vakondtúrásra, amin nem volt hó, lefékezett, s én, mint a hullócsillag…
     Csúnyán megütöttem magam, s a keserű, irigy harag úgy elöntött, hogy szinte fuldokoltam. Pórázra vettem a két szánkót.
     – Hazamegyek…
     – Nem hagynád itt az egyiket? – kérdezte Péter szerényen.
     – Nem!
     Elindultam hazafelé, fuldokolva a méregtől, megalázottságtól, nem tudom én, még mitől, s a két szán úgy kalimpált utánam, mint a rossz lelkiismeret.
     Késő délután volt már. Fázni kezdtem, egyre lassabban mentem. Gondolataim fáradtan tisztultak, a szívem hidegen vergődött, aztán nem éreztem semmi mást, csak nagy szomorúságot és szégyenkezést, hogy ostobán és gonosz eszeveszettséggel megbántottam szegény, beteg barátom. – Megálltam.
     A kertek alatt hideg füst szállongott, a kenderkóró, kukoricaszár és akácgallyak ősi tűzhelyszaga s a garádok alatt már az alkony bujkált, mintha félne a nappaltól, de félne az éjszakától is.
     És ekkor letértem az útról, ami hazafelé vezetett. Letértem, pedig semmi akarat nem volt bennem, hogy máshova menjek, mint haza, csak akkor, amikor Péterék kertjében húztam már a két szánkót, amelyek most már úgy jöttek utánam, mint két jól nevelt kutya.
     A pitvarban senki, a konyhában sötétség.
     – Rozi néni?
     – Te vagy az, Pista? Gyújtom a lámpát.
     A lámpa fellobbant, s a fény a fehér falakról lassan lecsúszott a földre. Ott álltam, kezemben az egyik póráz, s mögöttem a megszelídült fakutya.
     – A szánkót is behoztad?
     – Be, Rozi néni, be… mert ezt a szánkót én Péternek adom… karácsonyra.
     Sötét volt már, amikor hazaértem, csak a hó világított. Apámék akkor rakták le a fát.
     – Hát a másik szánkó?
     – Péteréknél hagytam. Péternek nincs szánkója…
     Apám, kezében egy nagy hasábfával, megállt egy pillanatra, aztán – mintha eldöntött volna magában valamit – feldobta a fát, és eligazította.
     – Mire vársz? Eredj be, és húzd le a csizmát. Gondolom, hogy nézel ki…
     Nem, azt még én sem tudtam, hogy nézek ki, de nagyanyám, amikor felém fordította a lámpát, azt mondta:
     – Jézusmária!…apád agyonver…
     Gyorsan levetkőztetett, s én már csak az ágyból sóhajtottam ki:
     – Nagymama, a kabátgombok a nadrágzsebben vannak…
     – Hát, tudod fiam, megérdemelnéd… és az orrod, Atyaisten, mi van az orroddal?
     Másnap is ágyban maradtam, és akkor éreztem, hogy én még így összeütve, nyúzva, törve nem voltam soha életemben.
     De ilyen boldog se!


2014. december 14., vasárnap

Adventi naptár 14. nap

"Karácsony készül, emberek! Szépek és tiszták legyetek! Súroljátok föl lelketeket, csillogtassátok kedveteket, legyetek újra gyermekek, hogy emberek lehessetek!" (Wass Albert)


2014. december 13., szombat

Adventi naptár 13. nap

"Mert megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek, és arra nevel minket, hogy megtagadva a hitetlenséget és a világi kívánságokat, józanul, igazságosan és kegyesen éljünk a világban, mivel várjuk a mi boldog reménységünket, a mi nagy Istenünk és üdvözítőnk, Jézus Krisztus dicsőségének megjelenését." (Tit 2,11-13)

2014. december 12., péntek

Adventi naptár 12. nap

Juhász Gyula: Karácsony felé
 
Szép Tündérország támad föl szívemben
Ilyenkor decemberben.
A szeretetnek csillagára nézek,
Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,
Ilyenkor decemberben.
 
... Bizalmas szívvel járom a világot,
S amit az élet vágott,
Beheggesztem a sebet a szívemben,
És hiszek újra égi szeretetben,
Ilyenkor decemberben.
 
...És valahol csak kétkedő beszédet
Hallok, szomorún nézek,
A kis Jézuska itt van a közelben,
Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,
S ne csak így decemberben.

2014. december 11., csütörtök

Adventi naptár 11. nap

Fekete István: Karácsony éjjel
A konyhából behallatszott a tűz pattogása, de aztán betették az ajtót, s a kocsmában csend lett. A bádog lámpaernyő karimája némán hajlongott a repedezett gerendán, és amint a láng megbillent, mintha valaki sóhajtott volna. Az ablakok arcán csendesen szivárgott a cseppé hűlt pára, az ajtó-kilincs ferdén állt, mintha valaki be akarna jönni, s a székek úgy álltak az asztalok mellett, mintha fáradt karjukkal szívesen az asztalra könyököltek volna. Ekkor megpendült egy húr a kemence mellett. Az öreg Tallér rátette kezét a cimbalomra, mert véletlenül ütötte meg a húrt, de a lágy zendülés már szétszállt a szobában, megsimogatta a falakat, lengett a levegőben, aztán visszahullt a cimbalomra, mint fészekre a madár.
Zimányi felemelte fejét. A homályban nem látta az öreg cigányt, de érezte, hogy nézi. Töltött magának.
- Van poharad, Tallér? Hát akkor tartsd ide.
Ittak. A lámpa hunyorgott, s a cigány visszaült a sötétbe.
- Hajajaj!
- Mért sóhajtozol, Tallér?
- Csak úgy sóhajtozok. Minek örüljek? Elmúlik minden.
- Elmúlik, Tallér. De ezt úgyis tudjuk. Muzsikálj!
- Ma?
- Ma. Csak úgy magunknak.
A kocsmáros benézett az ajtón, megtöltötte az üveget, aztán kiment. A cimbalom halkan beszélgetni kezdett. Akadozva, mintha emlékeiben keresgetne. Néha felkiáltott, néha megjajdult, aztán csak dúdolgatott, mint a pusztán kaszáló szél. Zimányi elnézett valahová, fehér haja puhán simult halántékához, és arra gondolt, mi lesz, ha egyszer elhallgat a cimbalom, elalszik a lámpa és elalszik minden...
Úgy érezte, jó lesz. Megbékélve bólintott. Hát alszunk, no. Az öreg cigány aszott, fekete kezét a cimbalomra tette, s az ajtóra nézett.
- Jár kint valaki?
A kilincs bólintott, az ajtó óvatosan kinyílt. Egy ember jött be, aztán egy asszony. Vállukon hó.
- Jó estét!
- Jó estét! - bólintott Zimányi-, esik?
- Esik.
- Hová?
- Palánkra. Oda várnak bennünket, karácsonyra.
Persze, karácsony van. Régi karácsonyok villantak fel Zimányi emlékei között, de aztán hamar elhamvadtak, elfáradtak...
A kocsmáros odaállt a vándorok elé.
- Mi kellene?
- Csak pihennénk, ha szabad.
Az asszony fáradtan felnézett.
- Kenyeret kérnénk. Pénzért.
Zimányi megfogta a kocsmáros kabátját.
- Adjon szalonnát is... karácsony van.
Gondolkodó csend lett. A vándorok előtt egy kis vörös mókus ült az asztalon és a kenyérhéjat eszegette. Okos, fekete szemével körülnézett.
- Szelíd?
- Mint a gyerek. Csak megszorítani nem szabad, mert akkor harap.
Zimányi felkelt, nehézkesen odament az asztalhoz, és megsimogatta a mókust. A kis állat megszagolta Zimányi kezét, aztán végigfutott a karján és bekukkantott a zsebébe.
- Az én zsebemet ki szokta forgatni - mondta a vándor -, múltkor megrágta a pipámat, azt nem szeretem... meg hát üres is...
- Nem adja el?
- El nem adom, csak úgy odaadom. Jobb dolga lesz...
Zimányi pénzt tett az asztalra.
- Egyedül vagyok... eljátszogatok vele... ez lesz az én karácsonyom...
Diót hozatott a kocsmárossal, s a mókus észre sem vette, amikor gazdái elköszöntek.
Zimányi kucsmáját a mókus mellé tette, hátha elálmosodik.
- Hozass még egy üveggel, Tallér, diót is.
A mókus megszagolta a bort, s a diót a kucsmába hordta. A cimbalom halkan zengett. Künn hullott a hó, nyári kórószálak álltak az utak mellett, valahol messze csengett egy szánkó, varjak aludtak a jegenyéken, a hidak alatt susogott a víz, mintha mesét mondana az öreg hídlábnak.
Zimányi hazaindult. Zsebre rakta a diót és a mókust is.
-Ehetsz útközben is, ha akarsz.
Lassan lépegetett hazafelé. Az út, mint a bársony. Botja nem koppant, arcára hópehely esett.
A falu végén kis erdő s az erdőn túl Zimányi háza. Jó lenne, ha várakozó lámpás intene belőle, de nincs már senkije. Nem nagy a hó, mégis nehéz a járás, az erdő fái között álmos köd ül. Megállt, botjával a hóra ütött.
- Milyen puha, akár a párna. Hideg sincs.
Azzal leültek az árok mellett. Megcsörrentek a diók, a mókus kiugrott a zsebből, és felszaladt az öregember vállára.
- Ne csiklandozz, te, csak egy kicsit pihenek.
A mókus leugrott a földre. A hónak szabadság szaga volt. Az erdei csend susogni kezdett, s az ágak ugrásra ingerelték. Az árokparton bodzafa állt és ijedten ébredt fel, amikor a mókus végigszaladt rajta.
- Mit akarsz?
- Szállást keresek.
Az ember elaludt, és én elszöktem... nem tudod, hol találnék szállást?
- Eredj a Bükkhöz!
A mókus átlendült az öreg bükk alsó ágára.
- Azt mondta a Bodza, hogy te adsz nekem szállást.
- Nem adok. Nincs, de ha lenne, se adnék.
- Majd ad más.
De nem adott a Kőris se, a Cser se. A Vadcseresznye csak a fejét ingatta, a Nyír pedig még fiatal vesszőit is megsuhogtatta. Csak az öreg Tölgy mondta meg kereken.
- Nem szabad! Ne kérdezd, miért, nem szabad. Különben magam sem tudom miért, menj, ahonnan jöttél.
Zimányi ekkor már mélyen aludt az árokparton. Azt álmodta, hogy egy hideg kéz nyúl a kabátja alá, de nem a pénztárcáját, a szívét keresi. Arca sárga lett, feje előrebukott a kínban, hogy megmozduljon, de nem tudott. A kis mókus ekkor ért oda. Felugrott az öregember vállára ,és lerázta magáról a havat, az öreg nyakába. Erre már felébredt Zimányi. Mélyet lélegzett, aztán tántorogva felállt. De mi ez a hideg a nyakánál? Oda-nyúlt és eszébe jutott a mókus.
- Hát te ébresztettél fel, te? Bizony jó, hogy felébresztettél...
Megkereste botját és lassan lépegetve elindult hazafelé. Zsebében megzörrentek a diók, s amikor otthon meggyújtotta a lámpát, körülvették a régi bútorok. A mókus az ágy karfájára ugrott, leült elgondolkodva, mert ő sem tudta, hogy miért nem kapott szállást a fáktól. Nem tudta, hogy Zimányinak szíve és zsebe mindig nyitva volt szegénynek, vándornak, mindenkinek, s az ilyen embernek nem lehet elhagyatottan, árokparton meghalni.
Nézte egymást ember és mókus. A kályhában halkan dúdolt a szél, a felhőket elkergette, aztán nagy csend és nagy békesség lett kint és bent. Aludt az öregember, és aludt a kis mókus karácsony éjszakáján.


2014. december 10., szerda

Adventi naptár 10. nap

Füle Lajos: Ha csendben lennél

Ha csendben lennél, lenne rá okod,
tán felfigyelnél, mint a pásztorok.
Ők hallottak és láttak, mert lehet
az éjszakában angyaléneket
hallani, csak a lélek csendje kell
hozzá, mikor nem ember énekel,
mikor felülről jön az üzenet,
mikor VALAKI nyitja füledet,
s az Ég, a Föld, a Lélek s az anyag
beszélni kezd mind,
vagy visszhangot ad.
Ha csendben lennél, szinte hallanád
a molekulák termikus zaját,
sőt hallanál - a földi zaj helyett -
égi Igét és angyaléneket,
szívig elérőt és csodálatost,
s véget nem érő ünnep jönne most!


2014. december 9., kedd

Adventi naptár 9. nap

"Azt mondtam egy angyalnak,
aki az év kapujánál fogadott:
adj nekem egy lámpást,
hogy biztos léptekkel
mehessek szembe a bizonytalansággal.
Ő így válaszolt:
 
Indulj csak a sötétbe,
és tedd kezed Isten kezébe.
Ez jobb, mint egy lámpás,
és biztosabb, mint egy ismert út."
 
 


2014. december 8., hétfő

Adventi naptár 8. nap

"Minden határ, minden hiány,
Minden könny, minden, ami fáj
minden félelmed, minden erőtlenséged,
minden tehetetlenséged, minden, ami szívedbe mar
kiáltson föl a mélységből
hozzá a Határtalanhoz,
aki a teljesség, a vigasz,
a biztonság, az erő..."


2014. december 7., vasárnap

Adventi naptár 7. nap

"Persze néha úgy érzed, hogy rád szakad az ég, de te bízzál, erődön felül nem próbálnak meg. Ha kicsit félsz is, ne torpanj meg, menj tovább, a Végtelen vár reád. Az örókkévalóság elkezdődött, minden nappal beljebb mehetsz a csodába. Ha figyelsz, mind intenzívebben értheted meg Istened bölcsességét, hatalmas erejét, irántad való végtelen jóságát. A végtelent csak végtelen idő alatt barangolhatod be, de te halhatatlan vagy. Ne félj! Te csak menj alázattal! A csodák lassan térdre kényszerítenek, Istenhez fordítják arcodat." (Böjte Csaba)


2014. december 6., szombat

Adventi naptár 6. nap

"A karácsonyi szeretet, amit szívből kaptál, nem maradt benne a jókívánságokban. Az életre kelt, beléd költözött, és minden nap veled lesz. Nem vagy egyedül. Ez a szeretet minden ébredésnél vár, megfogja a kezed, elkísér az utcán, vásárol veled a  boltban, és veled együtt dolgozik, végzi a feladatokat. Így a hétköznapok, bármit is hoznak, bármit is teszel, ünnepnapokká válnak." (Csitáry-Hock Tamás)


2014. december 5., péntek

Adventi naptár 5. nap

"Tollaival betakar téged, szárnyai alatt oltalmat találsz." (Zsoltárok 91,4)

Ez az Ige nem az adventi naptárban volt, hanem az Útmutatóban.
Kell most ez a simogatás...

2014. december 4., csütörtök

Adventi naptár 4. nap

"Ez a mai nap
a nagy lehetőségeké - mert tágas térre állította Isten lábadat,
a megvalósuló álmoké - mert vele még a falakon is átugorhatsz,
a kapaszkodás biztonságáé - mert ő erősen fogja kezedet,
az igazi találkozásoké - mert szeretetével jön feléd Isten,
a munka öröméé - mert kezed munkáját ő teszi maradandóvá,
az otthonlét békességéé - mert megláthatod Isten jóságát az élők földjén.
Ez a mai nap Isten áldásával teljes.
Neked adatik, hogy áldássá légy."

2014. december 3., szerda

Adventi naptár 3. nap


Wass Albert - Karácsonyi mese
A csodálatos balzsam meg a likas zsák

Hallottam volt annak idején, egy messzi múltba veszett régi karácsonyestén, a kandalló előtt. Az ablakon kívül sűrűsödött már a szürkület, s lassanként elvesztek benne a hólepte erdélyi hegyek. A kandallóban pattogott a száraz bükkfa. Nagyanyánk birsalmasajt-szagú szobájának öreg bútoraira sárga fénypászmákat vetettek a táncoló lángok. Mi, gyerekek ott hevertünk a szőnyegen, s fojtott izgalommal vártuk, hogy megszólaljon odaát a nappali szobában a kicsi ezüstcsengő, s meghirdesse a karácsonyfával érkező angyalt.
Nagyanyánk ott ült a hintaszékben, közel a kandallóhoz. Fején fekete csipke főkötő, térdein vedlett bársonytakaró, s vékony ujjai fürgén billegették a csillogó kötőtűket.
- Hol volt, hol nem volt – kezdte el nagyanyánk a mesét, hogy gyorsabban teljék az idő –, hetedhét országon túl, az Óperenciás tengeren is túl, ott, ahol a kurta farkú malac túr, volt egyszer egy szegény favágóember. Feleségével és hét neveletlen gyermekével élt ott a falu közepén, egy szép, nagy nádfödeles házban, s vágta, vágta fönt az erdőben a fát, napkeltétől napnyugtáig. De hiába dolgozott akármilyen sokat, hiába vitte haza minden keresetét, mégsem volt öröm és boldogság az otthonában. Egyéb se volt ott, csak panaszkodás. Panaszkodott a feleség folyton, hogy ez rossz, az rossz, hogy lám, az egyik gonosz szomszéd így, a másik gonosz szomszéd úgy, s még a gyermekek is savanyú képpel jártak-keltek egész nap, panaszkodtak azok is, hol a tanítóra, hol a szomszéd gyerekekre, s annyit panaszkodtak, hogy mindenki messzire elkerülte őket, mintha csak ragályos betegek lettek volna.
Nagy szomorúságot okozott ez a szegény favágóembernek, s így igyekezett még több fát vágni, hogy több pénzt vihessen haza, hátha attól elmúlik otthonában a keserűség. Még télidőben is vágta a fát fönt a hegyen, látástól vakulásig, derékig érő hóban, de nem használt semmit. A keserűség továbbra is csak megülte családját, akár az átok.
Karácsony estéjén is ott érte a szürkület fönt az erdőben. Még a karácsonyról is megfeledkezett szegény, annyira nyomta lelkét a búbánat. Mikor aztán beesteledett annyira, hogy a baltája végét is alig látta, nagyot sóhajtott s elindult hazafelé. S hát, ahogy ott haladt lefele a hólepte, sötét ösvényen, egyszerre csak megpillantott egy kis töpörödött anyókát, aki egy irdatlan nagy köteg rőzse alatt görnyedezett.
- Hova viszi azt a sok rőzsét, öreganyám? – kérdezte meg jó szívvel a favágóember.
- Haza, édes fiam – felelte nyögve a kicsi öregasszony –, hogy legyen tüzelőm karácsony napjára.
- Aztán miért nem küldi a fiát vagy valamelyik fiú-unokáját fáért? – kérdezte a favágóember –, nem való magának az ilyen terüt cipelni, s méghozzá éccaka!
- Nincs nekem senkim a világon, édes fiam, azért – sóhajtott a kicsi öregasszony –, magam viselem a gondot, nincs kivel megosszam.
Megesett rajta a szegény favágóember szíve.
- Adja csak ide azt a terüt – mondta jó szívvel –, majd én lecipelem a házához, maga csak mutassa az utat.
- Jaj, áldjon meg a Jóisten érte – hálálkodott az anyóka –, csak kövess engem, nem kell messzire menned.
A favágóember hátára vette a rőzseköteget, s aztán csak mentek szótlanul a havas estében lefele a hegyről, elöl a töpörödött öregasszony, s mögötte a favágóember a rőzsével. De nem a falu irányába mentek, nem ám, hanem hamarosan letértek a járt ösvényről s bé egyenesen a sötét, ember nem járta szálerdőbe. Csodálkozott ezen a favágóember, de nem szólott semmit, csak cipelte a nehéz rőzseköteget a vénasszony nyomában. Bent aztán, a legsötétebb szálerdő közepén, egyszerre csak kicsike kis tisztásra értek, s a kicsike tisztás közepén ott állt egy kicsike ház, olyan kicsi, hogy majdnem a tetejéig belepte a hó.
- Tán nem itt él? – ijedt meg a favágóember, mert még medvének is rossz lett volna ott egymagában, olyan elhagyatott hely volt az a nagy erdőség közepén.
- Én biz’a itt – felelte a kicsi öregasszony, s már nyitotta is a szűk kicsi ajtót –, hozd be, lelkem, egyenest a házba, ha nem restelled, hadd gyújtsak magamnak egy kis tüzet idebent a téli hideg ellen.
A szegény favágóember becipelte a rőzsét a kicsi házba, letette a kemence sarkába, baltájával ügyesen fölaprózta, s még a tüzet is fölszította a kemencében.
- Fizesse meg a Jóisten, amit értem cselekedtél – hálálkodott az anyóka –, de azt mondd meg nekem édes fiam, hogyan van az, hogy te is itt töltöd a karácsony estét kint az erdőn? Nincsen családod?
A szegény favágóember sóhajtott erre egy nagyot, s elpanaszolta a maga baját. Hogy biz’a van neki családja, van szép otthona is, de egyéb sincs benne, csak panasz meg keserűség, mert hiába próbál akármit, a felesége meg a gyermekei egyebet se látnak maguk körül, csak rosszat.
Csóválta a töpörödött kis öregasszony a fejét azon, amit hallott. Aztán csak azt mondta:
- Jót tettél velem, favágóember, s jótett helyébe jót várj. Adok én is neked valamit, aminek hasznát veszed.
Azzal fölnyúlt a polcra, s levett onnan egy kis nyírfakéregből készült tégelykét meg egy nagy likas zsákot. Odanyújtotta őket a favágóembernek.
- Vidd ezeket haza magaddal, édes fiam, s mihelyt hazaértél, kend meg ezzel a balzsammal, amit a nyírfakéregben találsz, a feleséged szemét s a gyermekeid szemét is sorba. S ha megkented vele a magad szemét is végül, akkor kioldozhatod ezt a zsákot is, s a többit majd meglátod. Eridj hát Isten hírével!
A szegény favágóember zsebre dugta a nyírfakéregből készült kicsi tégelykét, s még a likas zsákot is a vállára vette, csak hogy kedvében járjon az öregasszonynak. Aztán illedelmesen elköszönt, kilépett az ajtón, s elindult a hólepte sötét erdőn keresztül hazafelé.
Fúrta azonban az oldalát a kíváncsiság erősen, hogy mi is lehet abban a nyírfakéregben. S mikor beért a fák közé, hát csak megállott, fölnyitotta a tégelyke födelét, belenyúlt az ujjával, s megkente mindkét szemét az öreg anyóka balzsamával.
S hát csudák-csudája! Amikor újra kinyitotta a szemét, úgy meglepődött, hogy még a lélegzete is elállt! Mert a kicsi tisztás helyén nagy, széles tisztást látott, s annak közepén nem egy kicsike fakunyhót, de nem ám, hanem egy gyönyörűségesen szép kacsalábon forgó tündérpalotát! S a tündérpalota aranyos kapujában nem egy töpörödött anyóka állt, hanem egy szépséges szép angyal, maga az Úrjézus karácsonyi angyala.
Ki tudja, meddig állt volna ott bámészkodva, ha eszébe nem jut a vállán csüngő likas zsák. S hát ahogy odanéz, nem likas zsák volt az sem, hanem tiszta aranyfonálból szőtt gyönyörűséges karácsonyi zsák, színültig tele almával, dióval, karácsonyi mézeskaláccsal, selyem fejkendővel, patkós csizmácskákkal! Olyan nehéz volt a sok szép karácsonyi ajándék a vállán, hogy meggörbedt alatta.
Futott is haza örömében, ahogy a lába bírta. Még a tündérpalotáról is megfeledkezett.
- Hé, asszony! Aprócselédek! – esett be ajtóstul a házba. – Idenézzetek!
Azok néztek is reá nagy savanyúan, az asszony meg a gyerekek, de nem vidult föl az ábrázatuk.
- Mit nézzünk? Likas zsákot? – dohogott az asszony. – Van abból itthon is elég. Bezzeg a szomszédok karácsonyt ünnepelnek, de nekünk még a morzsából se adnak.
Megijedt az ember, nézett hátra a vállán csüngő zsákra, de bizony aranyból volt az, s tele ajándékkal. De eszébe jutott hirtelen a balzsam, s kapta elő a kicsi nyírfakérget, bekente az asszony, szemét nagy gyorsan, be a gyerekek szemét is sorra, s hát egyszeribe olyan nagy világosság támadt a házban, mintha ezer gyertyát is meggyújtottak volna. Mosolygott az asszony, kacagtak a gyerekek is, és körülugrándozták nagy örömmel.
- Jaj de szép aranyzsák! – kiabálták. – Oldja már ki édesapám, hadd lássuk, mi van benne!
Az ember pedig letette a nagy aranyzsákot a padlóra, megoldotta a száját s szedte ki belőle egymásután a sok gyönyörűséges holmit. Piros szattyánbőr csizmát, selyemkendőt az asszonynak, birkabőr ködmönkét, patkós csizmácskát mind a hét gyereknek, kosárra való aranyos kalácsot, piros almát, ezüst diót. Volt is akkora öröm a házban, hogy még a cirmos cica is táncra kerekedett.
- Annyi sok jó van itt, hadd osszuk meg a szomszédokkal – mondta hirtelen az asszony. Azzal megrakott egy kosarat kaláccsal, karjára vette, s vitte át a szomszédokhoz. Az ember meg csak ámult, mert ilyesmi még nem esett meg soha.
De ámult a falu is, biz’a. Mert attól a naptól kezdve nagyon megváltozott ám az élet a favágóember háza táján. Nevetés és nótaszó hallatszott onnan reggeltől estig, öröm és vidámság töltötte meg pincétől a padlásig a házat, s aki csak bevetődött a kapuján, nem győzte dicsérni a szíves vendéglátást. Úgy megkedvelte őket mindenki a faluban, hogy hamarosan bírának is megválasztották a favágóembert, s azóta is boldogan élnek, ha csak meg nem hóttak. Az ám. Itt a mese, fuss el véle.
Nagyanyánk elhallgatott, s néhány pillanatig csönd volt a szobában, csak a tűz pattogott szelíden a kandallóban. Aztán Margit húgom, aki még csak négyéves volt akkor, vágyakozva fölsóhajtott nagyanyánk lába előtt a szőnyegen.
- Én is szeretnék ebből a balzsamból nagymama…
- Semmi se könnyebb annál, lelkecském – felelte nagyanyánk, huncutkás mosollyal a kötőtűi mögött –, adott a jó angyal minden emberfiának egy csipetnyit belőle, mindjárt a születése napján. Oda rejtette el a fületek mögé, oda hát. Keressétek csak meg az ujjatokkal. Ott, ott. Kicsikét fentebb. Érzed az ujjad bögyeivel? Nocsak dörzsöljétek meg a szemeteket vele szaporán. Úgy ni. Dörzsöljétek csak!
Dörzsöltük, dörzsöltük ujjunk begyével a szemünket, hogy a könnyünk is majd kicsordult tőle. S egyszer csak, mintha varázslat történt volna, megszólalt a szomszéd szobában a kicsi ezüst csöngettyű. Akkorát dobbant tőle a szívem, hogy még ma is emlékszem reá. Felszöktünk a szőnyegről, ahányan voltunk, szaladtunk az ajtóhoz, s kitártuk szélesre. A nappali szoba kellős közepén, száz fehér gyertya fényében csillogva, sziporkázva, ott állt a legszebb karácsonyfa, amit valaha is láttam.
Fél évszázad eltelt azóta. S ahogy visszagondolok most nagyanyánk meséjére, úgy érzem, hogy bizony jól tennénk, ha mindannyian, akik még itt élünk a földön, megkeresnénk végre a fülünk mögött azt a csipetnyi balzsamot, amit az Úrjézus angyala eldugott volt oda, s ledörzsölnénk vele szemünkről a rosszak látásának csúnya hályogát.

2014. december 2., kedd

Adventi naptár 2. nap

"Isten fénye ragyogja be szíved közepét!
Krisztus lángja gyújtsa lángra benned a szeretetet!
A Lélek tüze tegyen szabaddá, hogy igazán megélhesd
ezt a mai napot és minden utána következőt!"

2014. december 1., hétfő

Adventi naptár 1. nap

"Örüljetek az Úrban mindenkor, ismét mondom, örüljetek! Az Úr közel!" (Fil 4,4-5)

Tegnap kaptam egy adventi naptárat a barátnőmtől, abból csemegézek naponként, elcsendesedve, várakozva.


Fotó: Pinterest

2014. október 14., kedd

Egy

A tudomány mai állása szerint nem is Buddhát imádják oly sokan, mert a szobra nem is ő maga...

Erről ez az Ige jutott eszembe: "Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség. Egy az Isten, mindnyájunk Atyja." (Ef 4,6-7)

Ezt kell hangoztatnunk, mert az idők gonoszak és rövidek. Fel kell nyitni az emberek szemét, hogy valóban csak egy Isten van, és ő küldte a fiát, Jézust.

Jól asszociáltam? :)


2014. szeptember 24., szerda

Kérdés és válasz

„Ha akarod tudni, hogy mi a kérdés, akkor beszélj az emberekkel. Ha azt akarod tudni, hogy mi a válasz, akkor beszélj Istennel.” Mai Ige

Te tudod már a választ???


2014. szeptember 18., csütörtök

Hála és hűség

Amikor kislány voltam, egy esős napon a Papám talált egy fecskét. Megázott szegény, és nem tudott elrepülni. Papa bevitte és megszárította a lenti konyhába. A fecske örült, egy kört tett a helyiségbe, majd elrepült. A következő nyáron visszatért a konyhába, és ez így ment éveken át. Volt, hogy a csemetéivel jött. Aztán Papa meghalt, a fecske nem jött többet. Igen ám, de Anya arra lett figyelmes, hogy egy fecske most a nyáron, amikor megérkeztek, hosszasan állt a póznán. Egyedül. A nyár végén, pár napja pedig ismét a póznán várt és várt, immáron többed magával. Valószínűleg a megmentett fecske valamelyik családtagja jött elköszönni. Izgatottan várjuk a jövő nyarat, ismét jönnek-e.




2014. június 23., hétfő

Mi a hit?

Egyszer egy falu lakói elhatározták, hogy esőért imádkoznak. Az ima napján mindenki kivonult a mezőre, de csak egy kisfiú volt, aki hozott esernyőt is. EZ A HIT. 



2014. június 22., vasárnap

Megújulni

Pénteken én tartottam a gyülekezetünkben az körünk alkalmát. A megújulás volt a téma. Vázlatosan leírom, hogy miről beszélgettünk.

Ézsaiás 40:30-31 
Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak. De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el.

Megújulás. Általában mindig egy réginek a lecserélése, kilépés a komfortzónából. 
Megújulás lehet: egy fogadalom,
megújulás lehet: egy renoválás,
megújulás lehet: egy új divatirányzat, egy új ruha,
megújulás lehet: egy Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében elnyert projekt,
megújulás lehet: egészségügyi kezelés, szeretetmasszázs,
megújulás lehet: fejlesztés,
megújulás lehet: új szakma tanulása,
megújulás lehet: új munkahely,
megújulás lehet: böjt, stb.

I. kérdéskör: Visszavonatkoztatva az Igére: elfáradnak, ellankadnak az ifjak...
Igen ám, de ha belegondolunk, ezek meddig tartanak? Ideig? Óráig? Addig, amíg megszokjuk? Minden csoda három napig tart? Nem egy körforgásnak kellene lennie?

II. kérdéskör: De akik az Úrban bíznak, erejük megújul...
Te hogyan tudsz megújulni? Igényeled? Figyelsz rá tudatosan? Hitbelileg, lelkileg hogyan teszed? Hogyan van segítségedre ebben az Úr?



2014. június 19., csütörtök

Raffaello

Amikor átadsz egy olyan gyógytornásznak egy doboz Raffaellot, akit amúgy nem nagyon kedvelnek és látod az arcán, hogy nagyon örül neki, mert te értékeled őt, ez igazi öröm. :)


2014. június 18., szerda

Szükségem van Rád!


Pintér Béla: Szükségem van Rád

Álmodtam százszor és elképzeltem,
Milyen lesz majd, ha eljössz hozzám.
Nyílik az ajtó, ott látlak Téged.
Mit mondok majd, hogy nézek Rád?

Emlékszem, vártam azon az estén,
Hogy halljam hangod, beszélj hozzám.
Ajtómnál álltál, csendben zörgettél,
Az álmom így vált valósággá.

Beléptél hozzám, asztalhoz ültünk,
Elmondtam szívem minden titkát.
Néztem az arcod, megtudtam mindent,
Azóta szükségem van Rád.

Eljött a reggel, nálam maradtál,
Végigbeszéltük az éjszakát.
Maradj itt végleg, ezt kértem Tőled,
S te boldogan igent mondtál.


Beléptél hozzám, asztalhoz ültünk,
Elmondtam szívem, minden titkát.
Néztem az arcod s megtudtam mindent,
Azóta szükségem van Rád.

Beléptél hozzám, asztalhoz ültünk,
Elmondtam szívem, minden titkát.
Nézted az arcom, megtudtál mindent,
Azóta szükségem van Rád.

(Imádlak c. album, 2012)

Néha nagyon megérintenek a keresztény dalok, így volt ez ma is. Hallgasd meg, ha szeretnéd:  


2014. június 14., szombat

Mi választhat el?


"Mi választhat el bennünket Krisztus szeretetétől? Elnyomás, szenvedés, nyomor, nehézségek, üldözés, éhínség, ruhátlanság, életveszély, vagy akár ha meg is ölnek bennünket? Nem, egyik sem! ...minden nehéz helyzetben mi vagyunk a győztesek! Sőt, még annál is többek. ...mert Isten szeretetétől semmi, de semmi nem tud minket elválasztani - ebben egészen biztos vagyok! Sem halál, sem élet, sem angyalok, sem az uralkodó szellemek, sem ami most van, vagy ami ezután következik, sem azok, akiknek hatalmuk van, semmi, ami a magasságban vagy a mélységben van, semmiféle teremtmény sem választhat el bennünket Isten irántunk való szeretetétől, amely Urunkban, Jézus Krisztusban mutatkozott meg." (Róma 8,35-39, egyszerű fordítás)


Tegnap a körünkben ez az igerész volt a téma, mely kapcsán eszembe jutott a szudáni kismama, akit a keresztény vallása miatt ki akartak végezni hitehagyás vádjával. Kötél általi halált szabtak ki rá, mert egy keresztény férfihoz ment feleségül, holott Szudánban muzulmán nő csak muzulmán férfival házasodhat. Terhes volt a kislányával, húsz hónapos fiával együtt bebörtönözték. Az volt a terv, miután megszül, felakasztják. Kapott három napot a bírótól, hogy megtagadja keresztény hitét, de ő nem tette. Híre ment szerte a világban a története és a hírek szerint május végén felmentették.

Ezen gondolkodtam mostanában. Bár nem ismerem Isag életét, mégis úgy érzem, egy csoda részese lehetett Isten által. A hite életben tartotta.

Te megtagadtad volna a kereszténységedet három nap alatt vagy vállaltad volna a kötél általi halált Jézusért?

...mert Isten szeretetétől semmi, de semmi nem tud minket elválasztani - ebben egészen biztos vagyok! Sem halál...

2014. április 27., vasárnap

Szeress és szolgálj

Krisztus testének tagja vagy már,
Tőled az Isten már többet vár.
Várja, hogy szolgálj, amíg lehet,
Ki tudja meddig tart életed.

Testvéred néha úgy látod már,
Megbotlik s gyakran más úton jár.
Várja őt Jézus, segítsd oda,
Hadd tegye szentté az ég Ura.

Ifjú, mért mondod: Gyenge vagyok?
Azt mondja Jézus: Erőt adok.
Ő megy előtted, bízd Rá magad,
Erőt a harcban csak Jézus ad.

Érezted sokszor, hogy Ő szeret,
Ezért ma kéri az életed.
/ Szeress és szolgálj amíg lehet,
Ki tudja meddig tart életed! /2x

Ifjúsági ének


2014. április 22., kedd

Megéltük

Nem volt sonka az asztalon, kilónyi pogácsa, hímes tojás és foszlós kalács sem. A szívünkben éltük meg azt, hogy mit tett értünk Jézus. És az újabb öröm, hogy feltámadt, él, köztünk, bennünk és benned is! Felemelő. :)

Legáción is voltunk, ezúttal Tetétlenben. Elkísértem. Kedves lelkészcsalád, 4 gyerek, omladozó templom, szeretet. Ilyenkor élem meg igazán, hogy teológus-feleség vagyok. :)
Másnap a BV Intézetben volt a szolgálat, oda én már nem mentem. Külön a nőknek és külön a férfiaknak újabb igehirdetés.
Büszke vagyok rá ismét.

Közben új albit keresünk, hamarosan költözünk.
Gondoljatok ránk imában, hogy találjunk egy megfelelő helyet: olyat, ami nagyobb és valóban tetszik is, és árban is megfelelő.

A tetétleni református templom faragott oltárképe: Az utolsó vacsora

2014. március 30., vasárnap

Mosoly

"Bármilyen picinyke és törékeny vagy is, senki sem akadályozhat meg abban, hogy szívből mosolyogj, és így, - mint Isten kedves virágszála - a szeretet jó illatát áraszd ebben a kedvetlen világban. Te magad légy az Isten mosolya."













2014. március 6., csütörtök

Hátra-előre, előre-hátra

Miért nézel mindig hátra? Ne ülj a becsukott ajtó előtt! Fordulj meg, és lásd meg, hány ajtót nyitott ki előtted az Úr!
Isten nem akarja, hogy a múltban élj! Ézsaiás könyvében is arra biztat, hogy „..ne a régi dolgokat emlegessétek, ne a múltatokon tűnődjetek, mert Én újat cselekszem.” (43,18-19)

Ami már elmúlt, azon nem változtathatsz, ne szalaszd el a jelen pillanatainak lehetőségeit, és bízz Benne!

 
 
Kép és szöveg: Keresztény idézetek FB oldal

2014. február 9., vasárnap

Cottage ♥

Tegnap megnéztem a Jane Austen: Értelem és érzelem című filmet. Azóta egy álomvilágban vagyok. Éjszaka is felkeltem és csak Devonshire-re tudtam gondolni, a tájra, a csupazöld dombokra, a Barton Cottage-ra és a kilátásra: a tóra és a vadregényes, madárcsicsergős horizontra.


"A ház fekvése igen előnyös volt. Nyomban mögötte s kétoldalt is, nem nagy
távolságban, magasabb dombok húzódtak; némelyikük csupa lankás rét, a többi
szántóföld meg erdő. Barton faluja jórészt e dombok egyikére települt, s kellemes
látványt nyújtott a villa ablakán kitekintő szemnek. Előre még tágabb kilátás nyílt;
magában foglalta az egész völgyet, s még azon túl is a vidéket. A villát környező
dombok arrafelé véget vetettek a völgynek; de más néven s más irányban két ágban
folytatódott a völgy megint a két legmeredekebb domb között."
Részlet: Jane Austen: Értelem és érzelem c. regényéből

Elinor, Marianne és Margaret édesapjuk halála után anyjukkal, a Norland Parkból költöztek Devonshire-ba:


Margaretnek ilyen szuper faháza volt:


Ebbe a cottage-ba vándoroltak át:


Ahol ez a tó van:


És ilyen szép a kilátás a tóra a házból:


Pillanatképek:





 Térkép Devonshire-ről:


Fotók innen, innen és innen
Ha valaki szeretne, akár szervezett túrára is mehet, mely keretében bejárhatja a film/könyv helyszíneit, vagy akár betekintést nyerhet a másik nagy kedvencem, a Downton Abbey-be. :) 

A könyvet biztosan elolvasom:


De szeretnék itt élni!!! Ti láttátok/olvastátok már? És melyik az a táj, ahol szívesen laknátok?
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...