2013. július 1., hétfő

Provence-i séták - A levendulák földje

Jelentem megérkeztem 27 órás út után, ami kevesebb volt, mert román idő szerint számolták, meg hamarabb is érkeztünk meg. Avignonban szálltam le. Tesómék értem jöttek, és még este találkoztunk néhány magyarral, akikkel beszélgettünk egy kicsit, majd irány az autópálya, hazavezetni.

Másnap délután aztán megkerestük a levendula földeket. Találtunk többet is, de csak néhány helyen burkolóztak lilába, legtöbb helyen még nyílnak.

Sault városába szerpentines utakon, a hegyoldal mellett jutunk el gyönyörű panorámás kilátásokkal.   Szebbnél szebb dimbes-dombos táj, majd egyszer csak a lilás, illatos virág, ami mindenhol jelen van.

Ma ismét Avignonba megyek a magyar lányokhoz. Elvisznek erre-arra.

Az első levendulaföld, amit találtunk:


 Néhány sault-i pillanatkép







Jane Eyre-t olvasva :)






3 megjegyzés:

  1. Én követem utazásodat:)

    VálaszTörlés
  2. Hála Istennek, hogy szerencsésen megérkeztél. Csodaszépek azok a levendulamezők, és a város is. Nekem is most sikerült beszereznem egy csokor levendulát, már terveim is vanak vele:) További jó pihenést, feltöltődést, nagy beszélgetéseket a testvéreddel:)

    VálaszTörlés
  3. Tyű de olvasnák én is ott mezítláb!!!! De jó képek!!! Szépségesek...

    VálaszTörlés

Kincset érő szavad:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...