2013. július 27., szombat

Szeretnék

messze, messze menni. Segíteni, szeretetet adni és kapni. Istenem, de szeretnék. :)

Megismerni embereket, tájakat, új kultúrát.

Szeretném felemelni a botladozót, szeretni az árvát és etetni az éhezőt.

Adni, csak adni. Szeretetet, hitet és reményt. :)

Istenem, de szeretném!





2013. július 26., péntek

Majd ha egyszer

kertes házban fogunk lakni, és ott lesz min. 3 szoba, akkor abból az egyik a dolgozószoba lesz. Annak az egyik fele a férjemé, a másik pedig az enyém, hogy majd ott is együtt tudjunk tölteni a minőségi időt, ha ő épp a prédikációra készül én meg horgolok. :)
És akkor lesz hova tenni a közel 600 db könyvét, aminek még csak a fele ékesíti kicsiny, 12 nm-es szobánkat. Az egyik nagyobbik fal csak könyvespolccal lesz teli, vagy valahogy így:

Biztosan a plafonig fog érni, hogy létrával lehessen leszedni a könyveket:


Nem fogjuk eltakarni függönnyel:


Akár köríves megoldásként is:




Csak egy karnyújtásnyira:


Vagy mint a Szépség és a szörnyeteg c. mesében:


Aztán persze kategorizálnunk is kell majd őket téma és szerző/cím szerint. Utána könnyebb lesz keresni is.



Már alig várjuk, hogy ott tartsunk. :)


2013. július 24., szerda

I am a Child of God

Ennyi. Isten gyermeke vagyok. Amerikában, az egyik szemináriumi bemutatkozáson az egyik pásztor, Aaron így mutatkozott be: I am a Child of God. Azóta sokszor használom én is ez a kifejezést, amikor pl. a neten le kell írni valahol, hogy ki vagyok. I am a Child of God. És észrevettem, hogy a Keresztény Idézetek Facebook portál is ezt használja profilképként. :)

Ne feledd! Te is Isten gyermeke vagy!

Tényleg csak ennyi. :)


2013. július 23., kedd

Ajánlók

Most épp két könyvet is olvasok, ami nálam nagy szó, mert nem nagyon szeretek olvasni. Tudom, hogy ez némelyekben megbotránkoztatást okoz, de inkább pörgök, horgolok, tekerek egyet, beszélgetek valakivel telefonon, főzök vagy bármi mást csinálok, mint hogy "pazaroljam" az időmet holmiféle könyv felett órákig, napokig. Nameg belekezdek egy könyvbe és félbehagyom. Ott van például A viskó is, több mint két éve kezdtem el olvasni és félbehagytam akkor ott; és még sorolhatnám. Persze tudom azt is, hogy ez a férjemnek sem tetszik, mert neki 600 könyve van és minden nap olvas, órákig el tud lenni egy könyv felett és issza a sorokat, de én nem... Ezért is kiegészítjük egymást. :)

Szóval most két könyvet olvasok. Az egyik Adrian Plass és felesége Bridget könyve az afrikai árvákról "Ha Isten Fia táncol" címmel - mert most Afrika-lázban égek -, a másik  pedig Beth Nimmo és Darrel Scott írása Rachel könnyei címmel.

Az utóbbiról szeretnék néhány szót írni. Ez a könyv egy fiatal, 17 éves lányról szól, az ő hitéről, akit két ámokfutó amerikai kamasz 1999-ben megölt a Columbine Gimnázimban. Az ő naplóját dolgozza fel ez az iromány, ahogyan a szülei azt látták és érezték, mert a könyvet ők írták.

Szeretném ennek a lánynak a hitét élni, olyan gyermeki volt, olyan tiszta és őszinte. Megrendítően tudott beszélgetni Istennel, ahogyan szólt hozzá, ahogyan beszélgetett vele, egyszerűen élő és igazi volt. És ezt nem takarta el a mindennapokban is, nyíltan vállalta a hitét diáktársai előtt, amiért - később kiderül a könyvből - meg is kellett halnia, mert a gyilkosok gyűlölték a keresztényeket. Amiért felvállalta a hitét, többen elfordultak tőle, elvesztette a barátait is, sokan gúnyolták őt. Színész szeretett volna lenni. Egyszer egy keresztény töltetű pantomim jelenetet is előadott. 

Rachel mindig azt kereste, hogyan tud úgy jelen lenni a világban, hogy Istent szolgálja: mindenkihez volt egy jó szava, felkarolta az iskolában az elesett diákokat és legfőképpen sohasem rejtette véka alá valódi hitét.

Hiszem, hogy az ő élete sokak életét megváltoztatta és hitre juttatta.

Ajánlom azoknak, akik hitben épülni akarnak. Garantáltan fognak. 

---------------------------------------------------------------------------------------------------

Most pedig egy filmet ajánlok: Életrevalók (Intouchables) címmel. Ez egy francia dráma, mely igaz történeten alapul. Szeretem az igaz történeteket, nem szeretem a gagyi filmeket. Kell, hogy adjon valamit, hogy tanuljak belőle, hogy elgondolkodjam rajta.

Philippe gazdag francia arisztokrata, párizsi lakosztályában állandó ápolót keres maga mellé, ugyanis egy baleset következtében nyaktól lefelé megbénult, csak a fejét tudja önállóan mozgatni. Az állásra rengetegen jelentkeznek, köztük sok a jól képzett ápoló, de vannak képzetlenek is. Közéjük tartozik Driss, egy szenegáli származású magas fiatalember, aki igazából nem is az állásra akar jelentkezni, csak arra igazolásra van szüksége a munkanélküli segélyhez. Philippe felveszi őt, először próbaidőre alkalmazza, majd állandóra. Driss műveletlen, viszont életrevaló és ez később megtetszik Philippe-nek. Driss színt hoz a férfi életébe.


2013. július 21., vasárnap

Vasárnapi

hangulatban. Újra igazi vasárnapra virradtunk, bár az ébresztőt egy ordibáló hajléktalan adta némi csúnya szó kíséretében, melytől zengett az utca.

Felkértek bennünket igeolvasásra, imádságra az IT-re, így szolgálhattunk ma is. Délután pedig összepakolás, mert az én drága teológus férjem indul a Csillagpontra, szintén szolgálni. Jaj, de büszke vagyok rá! Most is! :)

Az igeolvasásnál ez a rész került a figyelem középpontjába, a samáriai asszony (Jn 4,1-15). Megfogott, hogy mi is kérhetünk élő vizet és kapjuk is, csak szívvel kell fohászkodnunk érte, sőt Jézus azt mondja, hogy "aki abból a vízből iszik, amelyet ő ad, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne". Milyen jó már,  nem? Kaphatjuk, ő adja, ingyen és utána sosem leszünk szomjasok. Királyság! :) Éljünk vele!

Aztán ott van az élő kenyér is, amelyet a Tiszteletes úr említett ma az igehirdetésben, amikor a halászok csak egy kenyeret vittek magukkal a hajóban és azon sopánkodtak, aggódtak, hogy csak egy van. Mennyire igazak és élőek ma is Jézus kérdései a Márk 8,17-20 szerint: "Mit tanakodtok azon, hogy nincs kenyeretek? Hát még mindig nem veszitek észre, és nem értitek? Még mindig olyan keményszívűek vagytok? Van szemetek, és mégsem láttok, fületek is van, és mégsem hallotok? Nem is emlékeztek? Amikor az öt kenyeret megtörtem az ötezernek, hány kosarat szedtetek tele kenyérdarabokkal? Így feleltek: Tizenkettőt. És amikor a hét kenyeret törtem meg a négyezernek, hány kosarat szedtetek tele kenyérdarabokkal? Ezt mondták: Hetet. Erre Jézus újra megkérdezte: Még mindig nem értitek?"

Nem értették, hogyan lesz nekik elég az egy kenyér, nem láttak azon túl, hogy ott van Jézus, az élő kenyér. Sokszor én is értetlen vagyok, jelt kívánok, de a mai prédikáció felnyitotta a szememet, hogy értsem, lássak túl a fizikai dolgokon, lássak a dolgok mögé és ne várjam mindig a jelet. Köszönöm!

Ti értitek?




2013. július 20., szombat

Vissza

Múlt héten kedden érkeztem haza Franciaországból, reggel 6 helyett már fél 5-re a Népligetben voltunk, így elértem a 4.58-as vonatot is. Az utazással nem volt gond, mert mellettem nem ült senki, és mivel tudtam aludni a buszon, így túl fáradt sem voltam.

Másnap névnap, majd harmadnap az 5 éves, igen, jól olvassátok, az 5 éves házassági évfordulónk. Megünnepeltük, elutaztunk Egerbe. A nap úgy indult, hogy defektet kapott az egyik kerónk, lekéstük a korai vonatot, így két órát az állomáson várakoztunk a következőre. Odaérvén meglátogattuk a Csillagvizsgálót, egy pincerendszert, a patikamúzeumot és az ortodox templomot, majd sétáltunk a városban, beültünk egy nagyon jó cukrászdába is. Így ünnepeltünk kettecskén.

Aztán voltam ismét otthon is, Anyánál. Sétáltunk, beszélgettünk együtt. Így teltek a szabi további napjai.

2013. július 16., kedd

De jó lenne... - ó/újkrumpli

De jó lenne jónak lenni,
mindig, mindig csak szeretni,
lelkem szállna, mint a lepke,
olyan könnyű, lenge lenne.

De jó lenne jónak lenni,
csak a szépet észrevenni,
nem félni, és nem remegni,
mindig, mindig csak szeretni.

De jó lenne jónak lenni,
a nagy Istent megkeresni,
a lábához kuporodni,
és az Igét befogadni.

De jó lenne... de nem lehet.
Farkasok közt nem élhet meg,
aki bárány, aki balga,
megrohanja azt a falka.

Megrohanják, leteperik,
mert a jót itt nem szeretik.
Lelkünk fáradt, szívünk remeg,
nincs közöttünk aki szeret?

Gyilkosságok, fegyver, átok
miért sújtja a világot?
Hisz` szeretni könnyebb lenne,
lelkünk szállna, mint a lepke.

De jó lenne jónak lenni,
egymás kezét megkeresni,
és a gonoszt mindörökre
eltemetni, elfeledni.

De jó lenne jónak lenni...

Juhász Magda: De jó lenne

Alább a vers dalba foglalva. Előadja az MR2 Kávészünet. Nagyon jóóó a srác hangja. Tetszik. :)



Kaptunk újkrumplit, így az ót kitettük a koldusoknak. Reméljük jó kezekbe kerül.

2013. július 7., vasárnap

Provence-i séták: La Redonne tengerpart, cigale

Fájó szívvel, de ez a nap is elérkezett, az utolsó. Ma a tengerparthoz utaztunk. Egy sziklás helyet választottunk, mert az szebb, de így utólag látva, kevésbé élvezhető. A települést magát nem igazán néztük meg, bár átgyalogoltunk rajta. Mivel sokan voltak, így nem tudtunk kocsival lent leparkolni, sétálnunk kellett. Dombon le-föl, de a látvány kárpótolt. A hullámok csak úgy csapódtak a sziklákhoz, a vitorlások csengették a láncokat. Több ember jachtot bérelt és azzal közlekedett. Sokan búvárkodtak, mint pl. Tesóm is. Én csak élveztem a vizet és 3-4-szer bemerészkedtem a sós gyönyörbe. Láttam kicsi és nagy rákot, halakat. Mivel nem szeretem annyira a napot, így egy sátrat építettünk nekem, ami alatt megbújva a francia nyelvet - igen, stréber vagyok - tanultam. :) Élveztem.

A kikötő:

 Vitorlások csengették láncaikat:



 Földközi-tenger:


Sziklás:


A sátram:



Egy horgász:


Itt a bizonyíték, hogy tanultam, kérem:



És hogy mi az a cigale? Egy zengő-bongó bogár, mely ilyenkor nyáron hallattja hangját a francia tájakon. A rejtőzködő színű állat a tücsökhöz hasonlóan, de annál hangosabb hangon ciripel. A hímek hangadó hártyáikat rezegtetve igen élénken, éles, cirregő hangon ciripelnek. Így hívják a nőstényeket magukhoz. Többnyire a fákon tartózkodnak. Íme a bogár, mely több keramikust is megilletett, mindenhol kapni lehetett és hallani őket. :) Tipikus!



Búcsúzóként este még újra elmentünk Sommiéresbe egy Kebabra. Hajnal fél 2-kor indul a buszom, 27 órás utazás után a magyar fővárosban leszek.

Isten veled Provence, még biztosan visszatérek! :) Köszönöm ezt a néhány napot, a pihenést, a sok csodát és szépséget! :)

2013. július 6., szombat

Provence-i séták: Sommiéres


A délelőtt eltelt vásárlással, ügyintézéssel, így délutánra maradt egy igazi Provence-i kisváros, Sommiéres. Kb. 20 km-re található Nimes-től. Az utak mellett sok a szőlőültetvény, mert borvidékről lévén szó.

Szűk utcáival, színes spalettáival, az emberek üdeségével magával ragadott.


Kovácsoltvas erkély kopott ablakkal.


Állj! Macska-galamb barátság! Belépni csak saját felelősségre. :)


 Szuvenír shoppok mindehol:
És az elmaradhatatlan levendula:

Francia szieszta, idilli pillanat. Két öreg beszélget, a harmadik - aki egy nő volt - újságot olvas. Nagyon tetszett ez a kép.


Keresd a macskát!


Spaletta, ezúttal türkizkék.

Mammka! Amikor megtaláltuk ezt a bolhapiacot, és megláttam ezeket a posztókat, egyből rád gondoltam. :) Biztosan tudtál volna közülük válogatni. Voltak szép hímzett monogrammosak is.


Még visszatérünk ide egy Kebabra. :)

2013. július 5., péntek

Provence-i séták: Verdon-kanyon

A mai hosszú utunk a Verdon-kanyonhoz vezetett. Erdős, fás, sziklás, lankás, kiváló minőségű utakon röpke 3 óra alatt eljutottunk a kanyonhoz, ahol kajak-kenut béreltünk és 20 km-t eveztünk a Lac de Sainte-Croix nevű tavon (öhöm, vagyis tesóm evezett legfőképpen). A türkizkék színű víz egyszerre volt simogató és ijesztő is, mert visszafelé már a hullámok csak úgy csapkodták a hajónkat, de igyekeztünk uralkodni a helyzeten. :)

A szurdok létrejötte annak köszönhető, hogy a víz mintegy 25 millió év alatt erodálta a mészkövet. 1997-ben ezen a kivételesen gyönyörű vidék megóvására jött létre a Parc Natural Régional du Verdon, melyet az európai Grand Canyonként is neveznek.

Beszéljenek a képek helyettem.

A tó madártávlatból, felülről. Látható a gyönyörű színe:


Egy magányos vitorla várja, hogy szélnek eredjen:


A kanyon térképe, tesóm ezen szemelte ki a szurdokot, amit úticélnak tűztünk ki:


Útnak indultunk:


Evezés közben:


Megálltunk egy kis pihenőre a szikláknál, ahol visszafelé tesóm be is ugrott egyet:


A canoe-kayakunk:


Egy szélnek eresztett vitorla, jó volt a szélirány:


És a kiszemelt úticél, a szurdok. Sajnos emberektől hemzsegett, így nem nagyon lehetett élvezni, de gyönyörű volt.


Kellemes fél nap volt, kitisztult a tüdőnk, csodaszép természetközeli élmény és némi karizomláz dukált. :)

2013. július 4., csütörtök

Provence-i séták: Tour de France

Ma letekertünk 22 km-t Aimargues-be, hogy megnézzük a Tour de France ottani szakaszát. Mivel ez a verseny egész Franciaországot átíveli, így nem volt tömeg, volt megfelelő helyünk a kb. egy perces felvonuláshoz.

Az elején reklámautók pásztázták az utakat, szóróanyagokat dobáltak. Sikerült tesómnak zsebelnem egy kerós pólót, magamnak pedig egy kalapot. A mellettem álló kisfiú minden, említem minden szóróanyagból kapott, mert olyan ügyes volt - kicsi lévén -, hogy el tudta őket gyorsan kapni. Csak nevettünk rajta.

Aztán vártunk kb. 2 órát a futamig, majd amikor feltűntek a pásztázó helikopterek, tudtuk, hogy közel vannak.

És megérkeztek. Majdnem lesodortak minket az útról, úgy kellett hátrébb állnunk, mert elütöttek volna. Mindenki együtt, egymás mellett tekert. Nagyon jó érzés volt.

Íme néhány kép, amikor a reklámautók érkeznek a szóróanyagokkal:


A versenyzők egymás mellett:


Csak suhannak,


 és suhannak.


Örültünk volna, ha ledobnak nekünk egy-egy kerót, és azzal tekerhettünk volna vissza. :)



Hazafelé jövet néhány autós dudált nekünk és szurkoltak, hogy hajrá, ügyesek vagytok, csak így tovább. Ez Franciaország, kérem szépen! :)

2013. július 3., szerda

Provence-i séták: Nimes

Ma reggel esett az eső. Hát, kicsit megijedtem, hogy befuccsol a mai terv, mert a lakásban se esernyő, se esőkabát. Aztán aludtam rá még két órát és addigra elállt. Sütöttem gyorsan meglepi palacsintákat a tesómnak, majd indultam a busszal, vagyis a buszhoz. Mert útközben láttam egy nőt az egyik megállónál, hogy nézegeti a menetrendet. Odaálltam mellé, kérdezett valamit. Mondtam neki, hogy nem beszélek franciául. Aztán szóltam, hogy én átmegyek a másik megállóba, talán onnan megy. Ő is jött utánam. Ott is nézelődtünk egy kicsit, aztán láttam, hogy az nem a jó megálló, az előző volt az 53-asé, így visszamentem. A nő is visszajött utánam, igen ám, de ő tovább ment, majd befordult egy kis utcába. Addig pedig megérkezett a busz, ami majdnem elment előttem, mert elfelejtettem, hogy itt nem elég a buszmegállóban állni, le kell inteni a buszt. Így leintettem és felvett.

Igazi Provence-i séta volt a mai, bejártam az ókori római várost. Első megállóm az Aréna volt a maga "facinating" stílusával és monumentális nagyságával. Elképzeltem, ahogy a közepén állok, vagy éppen egy bikaviadalt nézek, amit a mai napig szoktak itt rendezni. Mivel az épület felújítás alatt áll, így sok állvány csúfítja azt.

Az Aréna Kr. e. 70-ben épült, 16.300 fő befogadására képes.




Eztán tovább sétáltam és a "négyszögletes házhoz" értem, ami egy ókori római templom, gyönyörűen szépen megmaradt oszlopaival, csipkés díszítőelemeivel.




Úticélom utolsó állomása a város felé emelkedő kert volt, melynek a tetején egy ókori fürdő romjai találhatóak.









Ez volt a mai sétám. Elfáradtam.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...