2013. június 19., szerda

Koma

Toxikoma.

Elolvastam Szabó Győző Toxi Koma című könyvét. Faltam. Kicsit magamra ismertem a nyelvezetét tekintve: őszinte, szókimondó, nem fogalmaz körmönfontan, (néha) vulgáris és mégis szabad.
10 év drogvallomásai, és az, hogy hogyan jött le a szerről. Hihetetlenül valósághűen adja vissza egy-egy cucc rá gyakorolt hatását.
Jól csinálta: tiszta anyag, sport és pénz. Ezért bírta ilyen sokáig és menekült meg, oly sok mindentől.

Az egyik része nagyon megfogott, melyet most idézek nektek. Amikor már nagyon uralkodott rajta az elvonási tünet és mindenáron felakart hagyni a szúrással, akkor elment egy misére a magyarországi pálos rend atyjához, ahol majdnem megtért, de sajnos mégsem. Hogy miért? Olvassátok el tőle!

"Aztán egy szép napon elkísért az Atyához, egy kis budai kápolnába. Az Atya szívélyesen fogadott. A barátom magunkra hagyott - a dolog innentől már magánügy. Kedves, mosolygós, ősz hajú bácsika volt. Hosszan beszéltem, először én. Elmeséltem neki mindent. Hogy miket csináltam végig, és mit szeretnék az élettől a jövőben. Hogy nem akarok már tovább drogozni. Hogy hiszek az Isten kegyelmében. Segítsen!

Ezen a napon kezdődtek a lelki beszélgetések. Otthon meg kellett tanulnom a Miatyánkot, és jó pár dolognak utána kellett néznem a Bibliában. Nagyon nagy kedvvel csináltam. Emlékeim szerint hétfőnként és csütörtökönként jártam hozzá lelki gyakorlatra. Reggel nyolcra. Ez nálam nagy dolog volt, sokkal később keltem fel általában.

A beszélgetéseken feltöltődtem. Egészségesebben lótottam-futottam aztán egész nap. Nem hívtam a dílert. Nem érdekelt a dolog. Vasárnaponként szentmisére jártam. Néha elkísért a barátom is. Megtanultam a katolikus szertartás minden mozzanatát. Profi voltam - református létemre. Az Atya kiemelten foglalkozott velem. Lehet, hogy ez az út, amin végig kell mennem? Egyre inkább azt éreztem, hogy igen. És vártam a vasárnapot. És minden egyes áldozásnál azt éreztem, hogy amint én is magamhoz vehetem Jézus testét, megtisztulok. És akkor vége, lezárhatom a múltat.

Ültem a miséken, végignéztem, ahogy az emberek sorban állva, egyenként járulnak az Úr színe elé, és befogadják a Megváltó testét. Malaszttal teljes kíváncsisággal bámultam őket. Tudni akartam, mi történik abban a pillanatban. Beálltam hát én is a sorba. Nem voltam elsőáldozó, de talán mégis sikerül. Egy másik templomban bizonyára hozzájutottam volna, vagy egy másik papnál. De az aznapi misét az Atya celebrálta. Szeretett engem. Naivan azt hittem, ezen múlik. Már csak ketten voltak előttem. Izgultam. Már csak egy ember. Huh. Én jövök.

Elé térdeltem. Az Atya a mozdulat automatizmusával már épp ráhelyezte volna az ostyát a nyelvemre, de időben észrevette, hogy én vagyok az. És a rá annyira jellemző kedves mosollyal odasúgta nekem: fiam, neked még nem szabad!

Ott, abban a pillanatban omlott össze bennem minden. Hogy az a kibaszott kétfilléres ostya, ami az egyháznak igazán semmibe nem fáj, és a Bibliával eltöltött rengeteg idő, és egyáltalán. Az bassza meg, az!

Hittem benne. Akartam. Az a huszadik századi dogma, pragma! Az bassza meg! Nagyon dühös voltam. Az az ostya megmenthette volna az életem, gondoltam akkor. És dühös voltam, mert ez sem jött be. De nem káromkodtam. Soha Isten nevét a számra nem vettem. Én jó voltam, igazán. Nem nyomtam már régóta. Egy hónapja talán. Nem is hiányzott - eddig a pontig.

És kiűzettem a Paradicsomból. Gyűlöltem az egészet, mert ilyen közel még nem voltam a leálláshoz. Csalódottságomban azonnal felhívtam a legjobb dílert. A legjobb cuccért. A legszarabb napon. És még csak elvonásom sem volt. Dafke adtam egy pofont a szarnak. Bravó." 

Én is nagyot csalódtam. Fájt ott belül, miután ezt elolvastam. Fájt, hogy aki igazán vágyódik Jézus után és tudja is, hogy ő a megoldás, az egyedüli megoldás, így ellökik. Ellökik, mert azok az évszázadokon át megszokott szokások, azok a törvényi keretek, amibe beskatulyázzák az embert, az, az taszítja el őt és aztán soha, de soha nem fog ide visszajönni. Szomorú!!! Fáj. Még most is! 

Remélem azért egyszer újra Jézus elé jön!






Fotó: Facebook/Toxikoma

2 megjegyzés:

  1. Jó könyv lehet.
    Sajnos már én is hallottam ilyen esetről, ami az íróval megtörtént, nem éppen drogos emberről, de olyanról, aki megtérni szeretett volna, de az egyházi törvények nem engedték.

    VálaszTörlés
  2. Mindenképp elolvasom! Szíven ütött ez a jelenet...remélem, egyszer találkozik hiteles keresztyénnel is. Aki bizonyságot tesz neki Jézus Krisztusról.

    VálaszTörlés

Kincset érő szavad:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...