2013. június 26., szerda

A levendulák földjére


...megyek. :) Mostmár biztos. Tavaly is úgy volt, aztán nem jött össze. Most igen. Még februárban megvettem a buszjegyet, sikerült olcsón. 27 óra oda és 27 óra vissza. 10 napot leszek Provence-ba, a testvéremet látogatom meg, ugyanis ő ott dolgozik.

Sok helyütt jártam már a világban, de úgy érzem, ez lesz az eddigi legszebb. Ugyanis ez a vidék olyan, amilyet mindig is elképzeltem az én kis világomban/nak.
Már csak 2 nap. Péntek este 11-kor indul a buszom a Népligetből! :)

És még hab a tortán, hogy sikerült nekem is a TÁMOP-os programon keresztül ingyen francia nyelvet tanulnom. Júni közepén kezdődött és szeptember végéig tart. Úgyhogy az idei nyár tanulással telik.


Terveim közt szerepelnek:
  • őszinte és hosszú beszélgetések a Tesvéemmel, akivel most nagy szükségünk van egymásra Apa után
  • Verdon-kanyon!!!! vááááááááááááááááááá! :)))))
  • francia bolhapiac
  • francia turkáló
  • kávézó
  • macaron
  • fonalbolt
  • levendula föld mindenhogyan és mennyiségben, esetleg levendula olaj
  • francia csoki
  • tipikus francia reggeli ropogós bagettel és teavajjal, dzsemmel
  • croissant
  • borvidék finom borral / pince
  • illatos szappan
  • ó, a francia sajtok
  • milyen egy francia posta
  • pékség
  • tengerparton horgolni!!!
 Remélem a legtöbbet sikerül megvalósítanom.

Igyekszem majd minden nap jelentkezni, úgyhogy gyertek és kövessétek az én Provence-i sétáimat fényképes beszámolókkal! A gépemet viszem. :)

2013. június 24., hétfő

Smile to the World

Mosolyogj!

31 ország mosolyai tűnnek fel abban a nemzetközi nonprofit videóban, amelynek az a célja, hogy megmutassa, mekkora ereje lehet egyetlen mosolynak. Köztük van két magyar is. :)

Mosolyogtál ma már? Ne felejtsd el!


2013. június 23., vasárnap

Múzeumok

Éjszakája. Milyen jó ötlet. Szerintem ilyenkor az is ellátogat a múzeumba, aki amúgy év közben nem szokott.

Mi este 10-kor kezdtük hajnal 1-ig. Bár nagyon fáradt voltam és először a Déri Múzeum nem is tetszett, aztán amikor a Munkácsy terembe értünk, minden fáradtság elszállt. Korábban már jártam ott, de azóta, amióta megtértem, még nem. Felemelő érzés volt a trilógia előtt állni, és beleképzelni magam a történtekbe.

Krisztus Pilátus előtt - 1881: a sok gyűlölködő arca, a pilátusi gondolkodás. A jelenet lényegét a tömeg alakjaiban lévő emberi reakciók: ordító, kárörvendő, vádoló vagy részvéttel figyelő ábrázolása szolgálja. A gyűlölet, a rosszindulat, a kíváncsiság, az elgondolkozó magatartás megannyi lehetősége figyelhető meg a festményen.

Aztán ott van az Ecce Homo - 1896, amikor bemutatják Jézust, akit kiválasztott és kicsúfolt a nép, hogy őt feszítsék meg Barabás helyett. Íme, az ember. Jézus a törékeny nádszállal áll a centrális középen, minden kéz rá mutat, és ő vállalva a döntést, csak áll és beteljesedik az Ige. Az egész művön az elszabadult, gyűlölködő indulatok uralkodnak.

És végül a Golgota - 1884, a kereszthalál pillanata. Ezt mindenki ismeri. Megfigyelendő János evangélista a mű jobb oldalán vörös ruhában. Arcán tükröződik az elvégeztetett kifejezése.

Ezt a trilógiát is nagy bizonyságtételnek vélem felfedezni, evangelizáló hatással bírhat akár egy tárlatvezetés alkalmával is. Átélni, beleképzelni magunkat a történtekbe, tűrni a szenvedést és azt, hogy a mi arcunk is kifejezheti(te) azokat az indulatokat, amikor bűnben éltünk és Jézus törékeny nádszálként tűrte a megaláztatásokat.

Forrás: Déri Múzeum

Különös figyelmet érdemel még Munkácsy további két képe, melyet az este folyamán megnéztünk: Sirató asszonyok a keresztfánál - 1884: A kompozíció központi alakja a keresztre feszített Jézus. A kereszt alatt gyászoló édesanya, Mária és Jézust sirató asszonyok fájdalomtól meggyötört alakjai jelennek meg, mint a veszteség okozta fájdalmat szimbolizáló négy női figura; valamint a Golgota egyik vázlat képe. 

Sokat adott ez az este. Köszönöm!

2013. június 22., szombat

Az Én Apám ♥

Középmagas, hosszú bajszos és szakállas, nagy orrú, vékony ember volt. A jobb keze mutatóujját gyerekkorában baleset érte, az almadaráló bekapta és így görbe ujjú volt, mely munkája során nagy segítségnek bizonyult. Valamelyik kisujján mindig növesztette a körmét. 14 éves korától dohányzott és lottózott, azonos számokkal.

Kőműves volt. A múzeum és az Ótemplom renoválást ő végezte, rengeteg csodás családi házat épített. Nagyon szerették őt a szép munkája miatt. Szépérzékemet tőle tanultam. Precíz volt, maximalista, büszke és akaratos. Makacs is és önző, de én nagyon szerettem őt.

Férfi létére szépen írt. Szerette az állatokat és a virágokat, a természetet. Volt több papagájunk, melyből kettő elrepült, az utolsó nimfa papagáj több évig velünk volt, Puszi névre hallgatott. Annyira "szerelmes" volt Apába, hogy néha tojásokat is tojt neki. :)

Nagyon okos volt az én Apám, mellyel sosem hencegett. Az összes kvízműsor kérdésére tudta a választ. Ha egy térképet nézett, elveszett rajta. :)

Gyerekkoromban az esti program az volt, hogy ültünk a tévé előtt: apja és lánya, Apa behozta az almákat. Én odabújtam hozzá, megkérdeztem tőle: - Apa, adsz? Ő megpucolta, felszeletelte és nekem adta őket. Hibátlanul és precízen hámozta az almákat. Néha szalonna katonákat is kaptam fokhagymával. Azok is azonos nagyságúak voltak, olyan precíz volt. :) És nekem a legfinomabbak.
Aprítva ette a leveseket és a zöldségeket összenyomkodta.
Finom gezemicéket csinált.
A családi összejöveteleken mindig ő főzte a pörkölteket, ami a világ legfinomabb pörköltje volt. Körömpörkölt, hmmm. A végén már amikor hazamentem, direkt nekem főzött ilyet, mert tudta, hogy szeretem. :)

Húsvétkor eljártak az öcsémmel a rokonsághoz és locsoltak. Nőnapkor mindig kaptunk virágot.

Szeretett horgászni, sokszor lejárt a Köröshöz. Egyszer fogott egy 33 kilós harcsát, mely akkor az hosszabb volt, mint mi, gyerekek.

Amikor nem akarták, hogy értsük, hogy mit mondanak, akkor tótul beszéltek Anyával és Mamival.

Tőle tanultam meg kártyázni: römizni és pókerezni, valamint sakkozni is. Nagy kártyacsatákat vívtunk a családdal, néha az volt a délutáni/esti program.

Szeretett biciklizni, ping-pongozni.

Mindig vászonzsebkendőt használt, amit Anya kivasalt neki. 

Miután megtértem, nagyon sok hitvitánk volt. Istent hitte, Jézust nem. Sok kérdése volt, melyre igyekeztem válaszolni, remélem a bizonyságtételeim eljutottak a szívéig.

Nagyon nehéz volt mellette élni, gyakran nézett a pohár fenekére, de igyekszem csak a legszebbekre emlékezni, a rosszakat Jézus elé vinni. Sok mindent tanultam tőle: precizitást, szépérzéket, társasjátékokat, makacsságot és akaratosságot, valamint sok erőt, mert erősnek kellett lenni mellette.

Felnéztem rá, szerettem őt ölelni, csak úgy magamhoz szorítani.

Örülök, hogy fel tudott nevelni minket, megélhette az esküvőmet és elmondhatom, hogy ő volt Az Én Apám!


2013. június 21., péntek

Ígérem, vigyázok magamra!

Emlékszem, két éve együtt tekertünk ki a jól megszokott Körös partra. Akkor virágzott a repce, sárgállottak a földek. A helyünkön ültünk, beszélgettünk. A kakukk is kakukkolt. Akkor mondta, hogy érez a torkán egy csomót és elmegy az orvoshoz.

Aztán el is ment. És vizsgálatok sora következett. Kiderült, hogy a torokmandulája helyén egy daganat van. Nincs áttét sehol. Vizsgálat Szegeden egy professzornál, majd Gyulán az onkológián. Kemoterápiák sokasága következett. Nagyon sok, több hétig. Mindig vidáman tűrte. Ő bátorította a többi beteget, hogy fogják fel vidáman, mosolyogjanak, hiszen csak jót akarnak nekik az orvosok. Aztán neki is kihullott a haja, a szakálla, bajsza. Ekkor már csökkentek a mosolyok nála is. Gyengült, sokat gyengült. Haragudott, amikor télen mi lapátoltuk Anyával a havat, vagy éppen gallyaltunk, füvet nyírtunk. Ő már nem bírta. Akkor tudatosult bennem, hogy tényleg nagyon gyenge, amikor már nekem kellett a fát hasogatni, és nem az Apám csinálta. Ekkortól már készítettem a szívemet...

Sugárterápiát is javasoltak. Célzott sugárral kezelték a daganatot. Ennek következtében leégették a nyelőcsövét, bár a daganat visszahúzódott. Áttét sehol továbbra sem, nem is volt sosem. A nyelőcső sérülése következtében nem tudott nyelni, a szája tiszta sebes volt, nagyon legyengült, 40 kilóra. Sosem jajgatott, sosem. Láttam a fájdalmat, a szomorúságot a szemében. A fájdalomcsillapítót mindig megitta, úgy, hogy könnyezett közben, mert annyira fájt neki a nyelés. És gyengült jobban és jobban. Másfél hónapja annyira, hogy a végén orrszondát kapott. Anya azon át táplálta, itatta. És felcsillant a remény, hogy de jó, tud enni és biztosan meg fog erősödni. De már későnek bizonyult ez a segítség. Tovább gyengült, már csak 35 kiló volt, de most sem jajgatott.

Ezek után állandóan aludt, mindig. Amikor utoljára voltam otthon, a teraszon a hintaágyba kijött cigizni. Én gyújtottam meg neki, mert már szívni sem tudta. És ott ült és mondta nekem: - Látod kislányom, már itt is elalszom. És elaludt a teraszon, a hintaágyban.

Anya továbbra is hűen ápolta, beszélgettek. A végén már fel sem tudott kelni az ágyból. Múlt hét hétfőn Anya már a hátán cipelve tette át egyik ágyról a másikra, hogy lecserélje az ágyneműt. Kedden reggel hívtak, hogy nagyon rosszul van. Keresztanyám, aki mint hospice-os járt hozzá, közölte, hogy már nem sok van hátra, csak pár óra. Én meg itt Debrecenben, az Apám otthon, és messze vagyok. Aztán délben hívtak, hogy meghalt. Elment. Itt hagyott az én Apám minket.66 éves volt.

És haza mentem. Még otthon volt, csak este 8-kor vitték el. El tudtam tőle búcsúzni.
Bementem a szobába és vártam, hogy ismét szuszogjon. Úgy, mint azelőtt két héttel, amikor utoljára láttam. De nem szuszogott. Csend volt a szobában. Ekkor fogtam fel, hogy vége. Vége egy életnek. Falfehéren, szépen, a kedvenc öltönyébe felöltöztetve feküdt az ágyon. Elköszöntem tőle, megfogtam a kezét. Hideg volt.

Amikor utoljára találkoztunk, azt mondta: - Vigyázz magadra!
Ígérem Apa, vigyázok magamra!

Remélem már jó neked, hogy felülről látsz minket. Látod minden percünket, hogy mit csinálunk. Szia! Szia Apa!

Hiányzol! És még mennyire fogsz... :'(


2013. június 19., szerda

Koma

Toxikoma.

Elolvastam Szabó Győző Toxi Koma című könyvét. Faltam. Kicsit magamra ismertem a nyelvezetét tekintve: őszinte, szókimondó, nem fogalmaz körmönfontan, (néha) vulgáris és mégis szabad.
10 év drogvallomásai, és az, hogy hogyan jött le a szerről. Hihetetlenül valósághűen adja vissza egy-egy cucc rá gyakorolt hatását.
Jól csinálta: tiszta anyag, sport és pénz. Ezért bírta ilyen sokáig és menekült meg, oly sok mindentől.

Az egyik része nagyon megfogott, melyet most idézek nektek. Amikor már nagyon uralkodott rajta az elvonási tünet és mindenáron felakart hagyni a szúrással, akkor elment egy misére a magyarországi pálos rend atyjához, ahol majdnem megtért, de sajnos mégsem. Hogy miért? Olvassátok el tőle!

"Aztán egy szép napon elkísért az Atyához, egy kis budai kápolnába. Az Atya szívélyesen fogadott. A barátom magunkra hagyott - a dolog innentől már magánügy. Kedves, mosolygós, ősz hajú bácsika volt. Hosszan beszéltem, először én. Elmeséltem neki mindent. Hogy miket csináltam végig, és mit szeretnék az élettől a jövőben. Hogy nem akarok már tovább drogozni. Hogy hiszek az Isten kegyelmében. Segítsen!

Ezen a napon kezdődtek a lelki beszélgetések. Otthon meg kellett tanulnom a Miatyánkot, és jó pár dolognak utána kellett néznem a Bibliában. Nagyon nagy kedvvel csináltam. Emlékeim szerint hétfőnként és csütörtökönként jártam hozzá lelki gyakorlatra. Reggel nyolcra. Ez nálam nagy dolog volt, sokkal később keltem fel általában.

A beszélgetéseken feltöltődtem. Egészségesebben lótottam-futottam aztán egész nap. Nem hívtam a dílert. Nem érdekelt a dolog. Vasárnaponként szentmisére jártam. Néha elkísért a barátom is. Megtanultam a katolikus szertartás minden mozzanatát. Profi voltam - református létemre. Az Atya kiemelten foglalkozott velem. Lehet, hogy ez az út, amin végig kell mennem? Egyre inkább azt éreztem, hogy igen. És vártam a vasárnapot. És minden egyes áldozásnál azt éreztem, hogy amint én is magamhoz vehetem Jézus testét, megtisztulok. És akkor vége, lezárhatom a múltat.

Ültem a miséken, végignéztem, ahogy az emberek sorban állva, egyenként járulnak az Úr színe elé, és befogadják a Megváltó testét. Malaszttal teljes kíváncsisággal bámultam őket. Tudni akartam, mi történik abban a pillanatban. Beálltam hát én is a sorba. Nem voltam elsőáldozó, de talán mégis sikerül. Egy másik templomban bizonyára hozzájutottam volna, vagy egy másik papnál. De az aznapi misét az Atya celebrálta. Szeretett engem. Naivan azt hittem, ezen múlik. Már csak ketten voltak előttem. Izgultam. Már csak egy ember. Huh. Én jövök.

Elé térdeltem. Az Atya a mozdulat automatizmusával már épp ráhelyezte volna az ostyát a nyelvemre, de időben észrevette, hogy én vagyok az. És a rá annyira jellemző kedves mosollyal odasúgta nekem: fiam, neked még nem szabad!

Ott, abban a pillanatban omlott össze bennem minden. Hogy az a kibaszott kétfilléres ostya, ami az egyháznak igazán semmibe nem fáj, és a Bibliával eltöltött rengeteg idő, és egyáltalán. Az bassza meg, az!

Hittem benne. Akartam. Az a huszadik századi dogma, pragma! Az bassza meg! Nagyon dühös voltam. Az az ostya megmenthette volna az életem, gondoltam akkor. És dühös voltam, mert ez sem jött be. De nem káromkodtam. Soha Isten nevét a számra nem vettem. Én jó voltam, igazán. Nem nyomtam már régóta. Egy hónapja talán. Nem is hiányzott - eddig a pontig.

És kiűzettem a Paradicsomból. Gyűlöltem az egészet, mert ilyen közel még nem voltam a leálláshoz. Csalódottságomban azonnal felhívtam a legjobb dílert. A legjobb cuccért. A legszarabb napon. És még csak elvonásom sem volt. Dafke adtam egy pofont a szarnak. Bravó." 

Én is nagyot csalódtam. Fájt ott belül, miután ezt elolvastam. Fájt, hogy aki igazán vágyódik Jézus után és tudja is, hogy ő a megoldás, az egyedüli megoldás, így ellökik. Ellökik, mert azok az évszázadokon át megszokott szokások, azok a törvényi keretek, amibe beskatulyázzák az embert, az, az taszítja el őt és aztán soha, de soha nem fog ide visszajönni. Szomorú!!! Fáj. Még most is! 

Remélem azért egyszer újra Jézus elé jön!






Fotó: Facebook/Toxikoma

2013. június 10., hétfő

Virágos...


Tegnap gyalogos madarásztúrán voltunk a hortobágyi Halastavaknál, úgyhogy arról még a beszámoló készül, a képek válogatás alatt.


Addig is: Virágos a kedvem! :)


 


 

 


 


 









 

 


 


 


 

Fotók: Facebook - * Nenuška *

2013. június 8., szombat

Változatosság

...néha kell. Az emberek szeretnek a biztonsági zónáikban megmaradni, hozzászoknak a régihez, a megszokotthoz, és nehezen változtatnak. Én most úgy döntöttem, hogy a hosszú hajamat újra, 13 év után ismét levágatom rövidre. Ajánlottak egy nagyon kedves, olcsón dolgozó fodrászt, aki remek frizurát vágott. Ellátott mindenféle tanáccsal, elmagyarázta, hogy egy-két helyen miért kell ritkítani és mit használjak hozzá, hogyan kezeljem stb. Maximálisan megvagyok vele elégedve. Igaz, mindig vasalnom kell majd, de ezt könnyebb lesz, mint a hosszút.

Ha meg már ezt is unom, akkor úgyis gyorsan megnő. De most ♥.

Ti ragaszkodtok a megszokott dolgokhoz vagy szeretitek a változatosságot?

2013. június 7., péntek

Ősi ír áldás


Tegnap, a tavalyihoz hasonlóan a Kántus évadzáró hangversenyén voltam. Hogy  mi is az a kántus? A DRKoll., idén 274. éves ifjúsági vegyeskara. A hangverseny végén az összes fiatal a dísztermet körbeállta és együtt, hangosan ezt a dalt énekelte:

Az Úr vezessen végig az úton, ha szerteszét sodor is a sors,
Mert ha Ő benne bízva bízunk nagy örömben majd találkozunk. 
Refr. És míg újra látjuk egymást, Isten a kezében tartson meg,
És míg újra látjuk egymást, Isten a kezében tartson meg. 

Letér az útról a gyarló ember, de lelkében Jézus hangja súg,
Kövesd e hangot, azt mondja néked: “Én vagyok az élet és az út.”
Refr. Meglásd újra látjuk egymást, Isten a kezében tartott meg,
Meglásd újra látjuk egymást, Isten a kezében tartott meg.

Ősi ír áldás

Nagyon áldott volt, ahogyan körbeálltak mindenkit és hittel, szeretettel ezt a dalt énekelték. Tetszett.


2013. június 3., hétfő

Hatalommal, dicsőséggel

...Jézus jön el. Jajj, de jóó lesz!!! :)


"A lendület még visz tovább, de nem tudom, hány éven át.
Még úgy tűnik, a Föld forog, de nemsokára szülni fog.
Szinte már érzem a lábunk alatt akár egy földindulás,
a csillagok sorban mind lehullanak és nem lesz már más.

Akkor feltűnik az égen az a fénylő, tiszta jel.
Hatalommal, dicsőséggel Jézus jön el.
Újra eljön a felhők közt, és a föld meglátja Őt,
s minden nemzet leborul majd az ember Fia előtt.


A lendület még visz tovább, de jönnek már a nagy csaták,
és elbuknak az izmusok, hamis próféták, hamis krisztusok."

Friderika: A jel


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...