2013. május 15., szerda

Pörgős hétvége

Már a hétvége a péntekkel elkezdődött. Délután először találkoztam a tűbarátnőkkel, és közösen elmentünk horgolni. Megtanultam a dupla szemes kezdést és a zsinórhorgolást. Köszönöm Szim! :) Közben jókat beszélgettünk a parkban. Ilyenkor mindig sok ötletet merítek és buzdítom magamat, hogy csak jó ez a horgolás. :)

Szombaton délelőtt elmentem Kámmal az ArtCube vásárra, ahol kézművesek és iparművészek mutatták be portékáikat határozottan jó színvonalon és minőségben, de méregdrágán. Ott ettünk macaront is. És elterveztük, hogy egyszer sütünk is együtt ilyen kis francia édességet. :)

Aztán délután a nemtudomhányadik kötős-horgolós találkozóra mentem, ahol találkoztam Tündérviolával, aki elhozta a kisfiának horgolt fél méteres zsiráfját. Mondanom sem kell, hogy belopta mindenki szívébe az a kis/nagy állatka magát. :) Ettünk Jom finom citromos szeletéből, aki az általam horgolt türkiz-barna fülbevalót viselte. Olyan jó volt látni. :) Volt zsákbamacska húzás is, én egy horgolt szegfűt kaptam és a másik blogomon látható Pinky Dot kollekciót adtam.

Közben megérkeztek Anyukáék és Kereszték, akikkel most - sajnos - nem találkoztam, de tele pakolták a hűtőt, hála Istennek, mert üres volt.

Vasárnap nem mentem csörcsbe, mert főztem. Ismét agapéztunk, ezúttal egy mesterszakot végző erdélyi lány jött hozzánk vendégségbe, aki - mint kiderült - művész családból származik. Bátorkodtam erre az alkalomra a bio boltból kókusz tejszínt vásárolni, ugyanis első ötletemre gyümölcslevest szerettem volna. Aztán mivel előtte való nap kaptunk tyúkhúst, így abból készült húsleves sok házon termett zöldséggel - minden vegyszertől mentesen - és a végén tárkonyosan, tejszínesen elkészítettem, ehhez használtam a kókusztejszínt. És a férjemnek ízlett, nekem is és semmiféle allergiát nem mutatott nála, így bátran fogom azt venni a főzéshez, legalább már megtaláltuk azt, mi helyettesítheti a tejszínt. Vettem ugyan rizstejszínt is, amiből főzeléket készítettem, de borzasztó volt az íze. A kókusztejszín legalább hasonlít a tejszín ízéhez. Úgyhogy most örülünk, hogy ez is kialakult. Persze volt második és desszert is, amiből bőven kimaradt, így a vendég nem távozott üres kézzel, pakoltunk neki és közben örült a szívünk nagyon, hogy segíthetünk egy kolis egyetemistának, akinek főtt ételt adhatunk. Hiszen tudjuk, milyen az, ha az nincs; mi is voltunk kolisok/albisok.

Aztán elnéztem még a Mihály napi vásárba, ugyanis itt (is) szokott lenni az a fickó, aki a legfinomabb, igazi csokiból készült forró csokit árulja, de most csak a csokiszökőkút volt friss gyümölcsökkel. :( Azt mondta, hogy csak télen árulják azt. Így vettem helyette kürtös kalácsot, körömvirág szappant és a férjemnek török mézet, epreset. Ő ezt szereti.

Este még elkezdtem horgolni, mert mostanra négy macis csörgő rendelésem is összejött, amiből mára már kettő készen van. :)

Aggaszt viszont, hogy már közel 14 istentiszteleti hanganyag gépelésével le vagyok maradva, ami közel 14 napot igényel, hogy behozzam a lemaradást. Hétfő/keddtől mostmár ezzel szeretnék foglalkozni, mert így csalódnak bennem és én önmagamban is, hogy ezt nem tudom teljesíteni. Kérlek Uram, adj erőt ehhez is!

Hálás vagyok a pörgős napokért, nem szeretem a tunyulást. Bár nagyon elfáradtam, mégis öröm, hogy újra együtt szolgálhattunk a férjemmel.

  




Fotók: Facebook - Margo

4 megjegyzés:

  1. Embered tej- és lisztérzékeny? Én nem vagyok semmire allergiás, de a legjobban a Gran Cucina tejszínt szeretem használni, teljesen növényi, az édes is és a naturt is. Nagybótban (Tesco, Auchan lehet kapni, a kávétejszín mellett szokott lenni). A naturral szoktam a spenótot is, több sugot is... A kókusztejszín nekem nagyon karakteres, inkább édes ízekhez szoktam használni (pl sütőtökkrém leves).


    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csak tejérzékeny. Köszi a tanácsot. Mi az a sug?

      Törlés
  2. ( Fogalmam nincs, milyen lesz a fogadtatása, mégis) szeretettel küldök egy díjat, elismerésem jeléül.
    Üdv, Júlia.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, kedves vagy! :)

      Törlés

Kincset érő szavad:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...