2012. október 30., kedd

Járható út

Ezt a történetet még júliusban Zsuzsánál olvastam, és gondoltam, hogy így ősszel, a dió hullásakor megosztom. Köszönöm!

Egy idős néni áll a tavaszi zimankóban az út szélén, fején karton kendő, kezében egy kisebb zsák és szelíden integet. Megálltam, felvettem a nénit, és elkezdtünk társalogni. Hamar kiderül, hogy dióbelet visz a szentgyörgyi piacra. Kérdés nélkül elkezd mesélni:

- Gyerekkoromban nagytatámmal ültettünk tíz diófát, locsoltuk a közeli patakból, de egy még abban az évben ki is száradt, a többi gyökeret eresztett. Teltek az évek, aztán engem az élet elsodort hazulról. Nagytatám egy szomorú nyári napon halt meg, hazajöttem a temetésre, a szépen felcseperedett diófák árnyékában ravatalozták fel. Az egész szertartás alatt én némán álltam a nyurga nagy fák árnyékában...

- Teltek az évek, nyugdíjas lettem. Egyedül maradtam és hazaköltöztem a szülőfalvamban. Nyugdíjam oly kevéske, így ősszel összeszedem a diót és télen megtöröm. Kilós, fél kilós csomagokba nagyon hamar el tudom adni, két óránál tovább még sohasem álltam kint a piacon. Ha hiszi, ha nem, ez a kilenc diófa engem átsegített a télen! Az idén is nemcsak tűzifát tudtam venni a dióbélből, hanem még egy kis malackát is. És most ha ezt a maradékot sikerül eladnom, szeretnék venni tíz kis facsemetét. Tudja, van egy aranyos unokám, nemsokára hazajön, elfogjuk együtt ültetni a kis fákat és ha majd ő is megöregszik, diótörés közben biztosan majd el fog mondani érettem egy-egy imádságot...


Az autó halad a tavaszi verőfényben... a néni elhallgatott, én is hallgatok, némán vezetek. Nemsokára a piacnál fékeztem, megálltam és utasom a reszkető kezével egy félkiló zacskó dióbelet csúsztatott az ülésre. Tiltakoztam, de ő szelíd mosollyal csak annyit mondott: vegye csak el, nekem is a jó Isten adta a drága nagyapámat ki a diófákat ültette...

Szó nélkül sebességbe teszem az autót, vezetek, de fél szemmel a dióbelet nézem: az egyszerű székely asszony válaszát a gazdasági krízisre.
Kezembe vettem a szépen bekötött kis csomagot, kibontottam és elkezdtem ropogtatni a finom dióbelet, a becsületes, évtizedeken áthajló munka gyümölcsét, a finom, egészséges választ egy nagymama anyagi gondjaira.

Járható út!

Megyek és én is veszek tíz facsemetét!

(Böjte Csaba testvér)

2012. október 7., vasárnap

Ősz - Autumn

Ha eljön az ősz, engem mindig egy versre emlékeztet, amit Anyukám mondott, amikor kicsi voltam. Ugyanis volt egy festményképünk a kemence ajtaján, mely egy őszi erdőt ábrázolt. Az erdő sötét volt narancssárga-barna falevelekkel, a földön aranyló avarral. Amikor megláttam ezt a képet, mindig odaálltunk Tesómmal a kép elé és kértük Anyát, hogy mondja el ezt a verset, és ő örömmel szavalta. A kép Munkácsy Mihály Fasor c. festményét ábrázolta.

Remélem még megvan a kép, ha igen, akkor bekereteztetem és "megmentem" a gyerekeim számára, hogy nekik is mesélhessem ezt az Őszanyós verset. 

Szóval nekem ilyen az ősz. ... meg talán azért is, mert őszi születésű vagyok, így jobban magaménak érzem ezt az évszakot. :)

"Látod ott a fa alatt azt a sok-sok aranyat?
Zöld levelek voltak nyáron
Ott himbálóztak a faágon.
Jött Őszanyó hideg széllel

Aranysárga vízfestékkel.
Fújtak, fújtak őszi szelek,
Lehulltak a levelek.
Itt vannak a fák alatt,
Látod, hogy aranylanak?"



Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...