2012. július 7., szombat

Láthatatlan Színház - Invisible Theatre

Láthatatlan Színházat vezettünk a Csillagpötty Fesztiválon az Ifinkkel, mégpedig Jézus életét dolgoztuk fel.

Kb. 7 éve voltam résztvevője egy MEKDSZ téli táborban ennek a darabnak. És most úgy alakult, hogy én is a szervezők között lehettem. Csodálatos volt! Ugyanígy érezték a résztvevők is. 

Angliában a férjemmel és két brit lánnyal szerveztünk már egyet, akkor Az élet elnevezésű projektet rendeztük. Nagy előkészület volt, lefordítani mindent angolra, zenét keresni a még hiányzókhoz. Most is hasonló volt a dolgunk a fordítást leszámítva.
Nagyon örülök, hogy a kedves főnököm elengedett a két délelőttre és én is szolgálhattam a fiataloknak! :)


Néhány szóban arról, hogy mi is az a Láthatatlan Színház?

A Láthatatlan Színház alapötlete 1999-2000 körül fogalmazódott meg a Budapesti Evangélikus Egyetemi Lelkészségen. Az alapötlet Lénárt Viktor egyetemi lelkésztől származik. 

"A Láthatatlan Színház során, a helyzetgyakorlatokra és a pszichodratamikus technikákra építve, egy új világba vezetik el a résztvevőket, akik bekötött szemmel élhetnek át különböző helyzeteket. A látás nélkül, a többi érzékszervre hagyatkozva, élik át az előadást. Színház, játék és dráma keveredik ebbe a műfajba, amelyben a színjáték összekapcsolódik a résztvevők életével. A színdarab során a résztvevők úgy érzik, mintha velük történne minden. Az ilyen típusú előadás során a színészek – révészek – vezetik a vándorokat, azaz a résztvevőket egy előre megírt forgatókönyv alapján." 

Ha lesz rá lehetőséged, mindenképpen próbáld ki! Biztosan nem fogod elfelejteni!

Források: 
kép: Deol, idézet: Csata B.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kincset érő szavad:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...